Pesti Srácok

A portugál szoci gyalázatosnak tartja a V4-ek álláspontját migránsügyben

A portugál szoci gyalázatosnak tartja a V4-ek álláspontját migránsügyben

Óriási csapás volt az európai szolidaritásra, ahogy a visegrádi államok egységesen elutasították a bevándorlók áthelyezési rendszerét, hiszen tárt karokkal kellett volna fogadni az érkezőket - mondta Ana Gomes, az Európai Parlament (EP) portugál képviselője vasárnap az M1 riportjában.

A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének frakciójában ülő képviselő gyalázatosnak nevezte, hogy a visegrádi államok a rendszer ellenzőinek első vonalában álltak, mivel ezzel - mint fogalmazott - nagyon lerontották Európa hitelességét a világ színe előtt. Elismerte, hogy a válságot Európa nem kezelte jól, és ebben minden tagállamnak felelőssége van, de a baloldali képviselő úgy vélte, Orbán Viktor kormánya különösen Európa-ellenes és antihumánus volt.

- hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

A portugál képviselő felidézte, hogy szükség volt az átmeneti védettséget nyújtó szabályokat és a szolidaritási rendszerre, mivel - mondta - a dublini rendelet a felelősséget kizárólag a frontországokra helyezte.

- tette hozzá.

Ana Gomes a migráció kezeléséről Törökországgal kötött megállapodást eredménytelennek nevezte, mivel az szerinte nincs hatással a menekültáradatra. Elutasítja a líbiai kormánnyal és fegyveres csoportokkal kötött megállapodást is - szerinte ugyanis a támogatások bűnszervezetek kezébe jutnak -, a válságot előidéző, korrupt afrikai rezsimek pénzelése helyett pedig a civil szervezetekhez juttatná el a segítséget.

A politikus kitalációnak és a szélsőjobb rágalomhadjáratának tartja azt a feltételezést, hogy a civilek együttműködnek az embercsempészekkel. Mint fogalmazott, egyesek így akarják megakadályozni a civileket a humanitárius segítségnyújtásban és emberéletek megmentésében. Ana Gomes úgy véli, hogy nemcsak a közel-keleti válság, hanem a szegénység elől menekülőket, a gazdasági migránsokat is be kell fogadni, a hazájukban uralkodó körülmények miatt a menedékkérelem benyújtása után menekültekké válnának. A képviselő megfelelő intézkedéseket sürgetett arra az esetre, ha egy ország a humanitárius menedékjoggal ellenkezik. Hozzátette, hogy a következményeknek akkor van hatásuk, ha azok "zsebbe vágóak".

Forrás: MTI; fotó: euractiv.com

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.