Pesti Srácok

Román történész szerint nem kötelezhetőek a magyarok, hogy örvendjenek Trianonnak

Román történész szerint nem kötelezhetőek a magyarok, hogy örvendjenek Trianonnak

Lucian Boia román történész szerint nem lehet arra kötelezni a magyarokat, hogy örvendjenek a trianoni döntésnek. A mítoszromboló könyveiről híres román történész annak kapcsán adott hosszú interjút a News.ro hírportálnak, hogy a múlt hét végén mutatták be Az 1918-as nagy egyesülés körül - Nemzetek, határok, kisebbségek című könyvét.

A történész természetesnek tartotta, hogy míg Románia az Erdéllyel való egyesülés centenáriumának a megünneplésére készül, a magyarok szomorúan emlékeznek vissza a történelem eme szakaszára.

A történész hozzátette: ebből az ellentétből az az egyedüli kiút, hogy ha egyik nép is, másik is a múltjáról beszélve a jelenre és a jövőre koncentrál. Lucian Boia nem tartotta valószínűnek, hogy a közeljövőben román-magyar történelemkönyv szülessék. Úgy vélte: a románok és a magyarok nézetkülönbsége nehezebben rendezhető, mint korábban a németeké és a franciáké. Ezt azzal magyarázta, hogy míg a németek és a franciák történelmi, kulturális és civilizációs szempontból egyenrangúaknak érezték magukat, a románok és magyarok viszonylatában ez nem áll fenn.

PestiSracok facebook image

Lucian Boia úgy vélte, a román történetírásnak le kellene mondania arról, hogy az ország mai állapotát visszavetíti a múltba, és az ókori dákok, vagy az 16. és 17. század fordulóján uralkodó, rövid időre Moldvát és Erdélyt is hatalma alá hajtó Mihály havasalföldi vajda példájával próbálja igazolni Erdély birtoklásának a jogosságát. Úgy vélte, erre megfelelő bizonyíték az, hogy Nagy-Románia léte tartósnak bizonyult. Míg a vele egy időben megalkotott Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlott, Románia egyben maradt.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.