Pesti Srácok

Szijjártó: Andorra fontos szövetségese Magyarországnak

null

Andorra két nagyon fontos ügyben is Magyarország szövetségese. Szijjártó Péter külügyminiszter hivatalos andorrai látogatását az MTI-nek telefonon összegezte. A politikus kétnapos útja során megbeszélést folytatott Antoni Martí Petit andorrai miniszterelnökkel, Maria Ubach Font külügyminiszterrel, és Vicenc Mateu Zamorával, az andorrai parlament elnökével is.

— mondta Szijjártó Péter a tárgyalásokat követően, hangsúlyozva, hogy az Ukrajnában elfogadott új oktatási törvény súlyosan sérti a magyar kisebbség jogait.

— tette hozzá. Mint mondta, az andorrai vezetőkkel egyetértettek abban, hogy kisebbségi jogokat elvenni a XXI. századi Európában egyszerűen elfogadhatatlan. A külügyminiszter szerint közös a két ország álláspontja abban is, hogy Magyarország és Andorra számára is rendkívül hátrányos lenne az uniós adóharmonizáció bevezetése.

— mondta, hozzátéve, hogy épp ezért mindketten a nemzeti specialitásokra épülő, alacsony adókra alapozó gazdaságpolitikák koncepcióját támogatják. Szijjártó Péter beszélt arról, hogy Magyarország határozottan támogatja az Európai Unió és Andorra közötti társulási megállapodás mielőbbi létrejöttét, és az erről szóló tárgyalások felgyorsítását. A magyar külügyminiszter andorrai látogatása után Barcelonába utazik, ahol elmondása szerint tíz jelentős spanyol vállalat, illetve kamarák vezetőivel folytat gazdasági tárgyalásokat magyarországi munkahelyteremtő beruházásokról. Andorra egyébként Európa negyedik legkisebb állama a Vatikán, Monaco és San Marino után. A kis ország Spanyolország és Franciaország között, a Pireneusokban fekszik, főleg katalánok lakják, az ország hivatalos nyelve a katalán.

888.hu/ MTI; Vezető kép: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.