Pesti Srácok

Telefonon is uszít a DK a határon túli magyarok ellen

Telefonon is uszít a DK a határon túli magyarok ellen

A Demokratikus Koalíció (DK) telefonos kampánnyal hívja a fel figyelmet aláírásgyűjtő akciójára, amelynek lényege, hogy ne szavazhasson, aki soha nem élt Magyarországon, így nem viseli szavazata következményeit – közölte Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján.

A párt három hete indította el aláírásgyűjtő akcióját, azóta a petíciót Molnár szavai szerint csak az interneten több mint 100 ezren írták alá, és beszámolók szerint a DK utcai aláírásgyűjtő pultjai előtt is „hosszú sorok kígyóznak”, így reményeik szerint itt is sok-sok ezer aláírás gyűlik össze. Az alelnök hangsúlyozta: láthatóan ez az ügy érdekli a magyar embereket és bántja az igazságérzetüket, ezért a DK az akció újabb szakaszát indította el, így hétfőtől telefonos kampányban hívják fel a kezdeményezésre azok figyelmét, aki sem az interneten nem találkoztak ezzel, sem az utcán nem futottak bele aláírásgyűjtő aktivistákba.

A telefonos kampányban Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ad tájékoztatást az akció lényegéről, és arról, hogyan lehet csatlakozni a kezdeményezéshez. Molnár Csaba közlése szerint a kampánnyal egy erre szakosodott céget bíztak meg, amely a következő két hétben minden jogszabály betartásával a vonalas készülékkel bíró magyar állampolgárokat fogja felhívni. Úgy vélte, a DK akciója sikeresnek, és azt mutatja, hogy komoly ellenállásba ütközik Orbán Viktor azon terve, hogy súlyos milliárdokból határon túlról próbál szavazatokat vásárolni magának.

PestiSracok facebook image

– mondta Molnár Csaba, aki szerint felmérésekből már korábban tudták, hogy ezzel a kezdeményezéssel egyetért a magyar választópolgárok több mint kétharmada.

Mindenkit egyetemre küldene ingyen a DK

A kérdésre, hogy milyen lenne az a fizetős felsőoktatás, amelyről Gyurcsány Ferenc beszélt a napokban, Molnár Csaba azt mondta: Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy ma fizetős a felsőoktatás, és a hallgatók jelentős részének súlyos százezreket kell fizetnie szemeszterenként, még akkor is, ha az Orbán-kormány ezt nem tandíjnak, hanem költségtérítésnek hívja. A DK szerint ez igazságtalan, ezért azt javasolják, hogy az első két félév legyen tandíjmentes mindenki számára, utána pedig csak azok fizessenek, akik bizonyos tanulmányi eredményt nem képesek elérni, vagy akiknek a szociális helyzetük ezt lehetővé teszi. Vagyis a mostani „mindenki sokat fizet” helyett, „kevesebben, kevesebbet fizessenek” – fogalmazott.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.