Pesti Srácok

Trump a Twitteren üzent az Iszlám Államnak - itt a videó a New York-i terroristáról

"Nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam visszatérjen, vagy belépjen az országunkba, miután a Közel-Keleten és másutt is legyőztük őket!" - szögezte le Twitter-bejegyzésben szerdán Donald Trump amerikai elnök. A politikus azután tette közzé mikroblog-bejegyzését, miután John Kelly kabinetfőnök részletes tájékoztatást adott a New York-i gázolásos támadásról, amelyben nyolcan meghaltak, tizenegyen megsérültek. Trump bejegyzésében azt írta: "elég volt!".

A politikus egyébként még a részletes tájékoztatás előtt, azonnal reagált a támadásra, szintén Twitter-bejegyzésben. Ebben "egy nagyon beteg és zavart ember támadásáról" írt. A Fehér Ház közleményben fejezte ki együttérzését a halálos áldozatok családtagjainak és a sebesülteknek. Donald Trump a rendőröknek is köszönetet mondott, amiért "megállították a gyanúsítottat és azonnali segítséget nyújtottak az aljas támadás áldozatainak".

A közleményben egyúttal bejelentették, hogy a kormány minden segítséget megad a New York-i rendőrségnek, beleértve a közös nyomozást a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársaival. Donald Trump kedden a késő esti órákban újabb Twitter-bejegyzésben tudatta, hogy elrendelte a belbiztonsági minisztériumnak a már előkészített szigorú határellenőrzési intézkedések azonnali életbe léptetését, az Egyesült Államokba belépő külföldi állampolgárok szigorú ellenőrzését. "A politikai korrektség remek dolog, de nem ebben az esetben" - írta az elnök. Elaine Duke, a belbiztonsági minisztérium ügyvezető irányítója szintén terrortámadásról beszélt, s emlékeztetett arra, hogy Európában és szerte a világban hasonló jellegű támadásoknak lehetett tanúja a világ. A támadásról tájékoztatták Jeff Sessions igazságügyi minisztert és Christopher Wray FBI-igazgatót is.

A külügyminisztérium szintén közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy "szorosan figyelemmel" kíséri a fejleményeket. Közben az elkövetőről újabb részletek derültek ki, a támadóról készült videóért kattintson ide. Az NBC televízió értesülései szerint az üzbég férfi a New Jersey államban lévő Petersonban él, a helyi mecset rendszeres látogatója volt. A mecset 2006 óta - a muzulmán közösségeket megfigyelő kormányzati program keretében - már a rendőrség célkeresztjébe került, ám 2014-ben a megfigyelési programot felfüggesztették. Argentína New York-i konzulátusa közölte: öt argentin állampolgár van a halálos áldozatok között, a belga hatóságok jelentése szerint pedig egy belga nő életét vesztette, három belga állampolgár pedig megsérült a Manhattan déli részén, a 2001. szeptember 11-i merénylet emlékhelye mellett elkövetett teherautós támadásban. Twitter-bejegyzést tett közzé Melania Trump is. "Megszakad a szívem New Yorkért" - írta a first lady.

PestiSracok facebook image

PS/MTI, fotó: Guardian

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.