Pesti Srácok

Vagyonvédelmi cégek buktak meg – Több milliárd forint adót csalt el a hálózat a NAV szerint

null

Színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító bűnszervezetek irányítói és működtető ellen indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága. A legalább 2001 óta tartó, milliárdos költségvetési csalás ügyében fokozott ügyészi felügyelettel zajlik a nyomozás.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a pénzügyi nyomozók a napokban, szervezett akció keretében tizenöt embert vettek őrizetbe, köztük a két bűnszervezet irányítóit, több tagját, valamint a szolgáltatásaikat igénybe vevő egyik vagyonvédelmi cég két vezetőjét. Az eddigi adatok szerint a bűnszervezetek szolgáltatásait főként őrzés- és vagyonvédelemmel foglalkozó gazdasági társaságok vették igénybe, amelyek a bűnszervezethez tartozó cégekkel különböző munkák teljesítésére színlelt szerződéseket kötöttek. A színlelt szerződéskötésekkel az volt a céljuk, hogy a vagyonőrök foglalkoztatása után keletkező közterheket ne a saját társaságaiknak kelljen megfizetniük, másrészt az alvállalkozóktól befogadott fiktív számlákkal csökkenteni tudták adófizetési kötelezettségeiket is.

A munkavállalókat valójában azok a gazdasági társaságok foglalkoztatták, amelyek igénybe vették a bűnszervezetek szolgáltatásait, ám papíron a bűnszervezetekhez tartozó cégekhez jelentették be őket. A dolgozók után a járulékokat sem a tényleges foglalkoztató cég, sem a papírok szerinti munkáltató cég nem fizette meg. A lebukás elkerülése érdekében ezeket a cégpiramis alján lévő alvállalkozó társaságokat rendszeres időközönként lecserélték. A gyanúsítottak a munkáltatást terhelő közterhek meg nem fizetésével, valamint a fizetendő áfa jogosulatlan csökkentésével a jelenlegi adatok szerint több mint 2,5 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek – írta közleményében a főügyészség.

A NAV pénzügyi nyomozói kedden országos akciót hajtottak végre a bűnszervezet felszámolása érdekében, amelynek eredményeként elfogták a bűnszervezet irányítóit és tagjait. A 115 helyszínen végzett házkutatás során a nyomozók a bűncselekmények elkövetését alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le, 26 gyanúsítottat hallgattak ki, és közülük 15-öt őrizetbe vettek. Nyolc gyanúsított előzetes letartóztatását – nem jogerősen – elrendelte a bíróság. Az ügyészség hét gyanúsított esetében lakhelyelhagyási tilalom elrendelését indítványozta, erről pénteken dönt a bíróság.

PestiSracok facebook image

MTI.

Vezető kép: alliance.co.uk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.