Pesti Srácok

Varga Mihály: Csökken az államadósság

Varga Mihály: Csökken az államadósság

A hatéves bérmegállapodás és az adócsökkentések nem befolyásolták az államháztartás helyzetét, a kiadások a terveknek megfelelően alakulnak, a 2,4 százalékos hiánycél biztonsággal teljesíthető, a GDP-arányos államadósság pedig csökkenő pályán marad - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter éves meghallgatásán szerdán az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén.

Varga Mihály hangsúlyozta, az év végén várhatóan 73 százalék alá mérséklődik a GDP-arányos államadósság rátája. Megjegyezte azt is, hogy július-szeptemberben 4 millió 451 ezren dolgoztak Magyarországon, 60 ezerrel többen, mint egy évvel korábban, és ez a rendszerváltás óta a legmagasabb adat.

Nőnek a reálbérek, ezzel a megtakarítások és a fogyasztás is

Az első három negyedév adatai alapján jól látható, hogy a gazdaság idei növekedése igazolja a kormány és a nemzetközi intézmények várakozásait, 4 százalék feletti bővülésre lehet számítani - mondta a miniszter. A növekedéssel kapcsolatos optimizmusát azzal magyarázta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal módszertani okok miatt utólagosan fölfelé szokta korrigálni a számokat, 2014-re vonatkozóan például a 3,5 százalékos becslésből végül az éves növekedési ráta 4,2 százalék lett.

PestiSracok facebook image

Varga Mihály kiemelte: a reálbérek emelkedése 2013 eleje óta töretlen, idén január-szeptemberben a reálkeresetek 10,2 százalékkal nőttek éves viszonylatban, ez azzal jár, hogy nemcsak a bérek és a megtakarítások nőnek, de a fogyasztás is bővül. A kiskereskedelmi forgalom növekedése 51 hónapja töretlen - tette hozzá.

A miniszter kifejtette: az országban az iparosítás jól halad, ami abból is látszik, hogy az idei év első kilenc hónapjában 5,2 százalékos növekedést tapasztaltak az ágazatban az előző év azonos időszakához képest, 2010 januárja óta pedig 36,3 százalékkal erősödött a magyar ipar. Az építőipar is kiemelkedően jól teljesít, amit az mutat, hogy most 40 ezerrel többen dolgoznak az ágazatban, mint egy évvel korábban, az ágazat augusztusban 36 százalékkal, szeptemberben 23 százalékkal növelte teljesítményét.

A családokat és a nyugdíjasokat is segítik a kormányzati intézkedések

Magyarország történetében először nyugdíjprémiumot is fizetnek, amit a novemberi rendes nyugdíjukkal párhuzamosan kapnak meg a nyugdíjasok, emellett tízezer forint értékű Erzsébet utalványban is részesülnek - folytatta.

Varga Mihály jelezte: a kormány az elmúlt években családbarát adórendszert vezetett be, ennek eredményeként 3700 milliárd forint maradt a családoknál. Magyarország tőkevonzó képességét nagymértékben segíti, hogy a kormány jelentősen, 9 százalékra csökkentette a társasági adót, "amivel Európában a legjobbak vagyunk"- hangsúlyozta Varga Mihály.

Folytatódik a járulékok szintjének a csökkentése, 2018. január elsejétől a munkáltatói járulék szintje 2,5 százalékponttal 19,5 százalékra mérséklődik, miután a kormány bérnövekedéshez fűzött elvárásai teljesültek - mondta a miniszter. Képviselők kérdésére a költségvetési bizottságban Varga Mihály leszögezte: hasznos eszköznek bizonyult a letelepedési kötvény, hiszen amikor azt bevezették, kevesebb forrást, és csak magas kamattal tudott szerezni az ország az államadóssága finanszírozásához.

Március óta szüneteltetik a betelepedési kötvények forgalmazását

Mesterházy Attila (MSZP), a költségvetési bizottság elnöke és Demeter Márta (LMP) alelnök kérdéseire válaszolva megjegyezte: a gazdasági helyzet nagymértékben megváltozott mióta 2013-ban lehetővé tették a letelepedési kötvényvásárlást a harmadik országbeli állampolgárok számára, így március óta szüneteltetik a forgalmazást. A letelepedési kötvényvásárlásokból négy év alatt 575 milliárd forintnyi bevétele keletkezett az államnak 2013 és 2017 között - tájékoztatta a képviselőket Varga Mihály.

Rámutatott: a letelepedési kötvényvásárlás feltételeit, például a kamatokat nem a minisztérium, hanem a törvényhozók határozták meg. A gazdasági bizottság hatáskörébe tartozik a további kérdések megválaszolása - jegyezte meg.

Magyarország egyre közelebb van ahhoz, hogy megteremtse az euro bevezetésének feltételét

Kérdésekre elmondta: a duális szakképzést továbbfejlesztik, a szakképző intézeteket korszerűsítik, erre a célra a következő 10 évben 300 milliárd forintot kíván költeni a kormány. Egy másik kérdésre úgy válaszolt, hogy hét éve folyamatosan csökken az államadósság, a terv az, hogy 2020-ban 70 százalék alá mérséklődjön a GDP-arányos államadósság.

Varga Mihály a gazdasági bizottságban Szakács László (MSZP) kérdésére elmondta, hogy az államadósság abban az esetben is csökkenő pályán maradna, ha az Eurostat úgy döntene, hogy az EXIM kitettségeit az államadóssághoz kell sorolni; hozzávetőleg 1,5-2 százalékponttal emelkedne meg így a mutató. Amikor a kormány a szocialistáktól átvette a hatalmat, az államadósság GDP-arányosan 83 százalékon állt, ez a mutató azóta 73 százalékra csökkent - emlékeztette a képviselőt a miniszter.

Magyarország egyre közelebb van ahhoz, hogy teljesítse az euró bevezetésének minden feltételét, akárcsak 2002-ben, amikor átadta a kormányt a szocialistáknak - jegyezte meg a miniszter.

MTI, Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.