Pesti Srácok

Walesa régebben jobb véleménnyel volt Orbán Viktorról

Walesa régebben jobb véleménnyel volt Orbán Viktorról

A magyarok most ugyanabba álltak bele, mint a lengyelek: nem építeni akarnak, hanem rombolni - nyilatkozta Lech Wałęsa volt lengyel államfő a Heti Válasznak adott interjújában. Wałęsa azt mondta, régen jobb véleménnyel volt Orbán Viktorról

- nyilatkozta a Heti Válasznak Lech Wałęsa. A volt lengyel államfő beszélt arról is, rá a politika fordítva hat: minél nehezebb, annál jobban pörgeti. A politikus elmondta, legalább annyi ellensége van, mint barátja, ami véleménye szerint azért van, mert ő a tettek embere, és minden körülmények között elmondja a véleményét.

PestiSracok facebook image

Kifejtette, nincs olyan, hogy ideális ország, és valószínűleg mindenhol lenne baja, és bár vissza akart már vonulni a jelenlegi helyzetben ezt nem lehet megtenni. Hozzátette, régen minden ország más volt, ma viszont mindenki egyre nagyobb szervezetekbe keveredik bele. Úgy gondolja, a kapitalizmusnak nem azt kellene jelentenie, hogy a “tökéletes 10 százaléké a javak 90 százaléka".

Szerinte az ő generációjának a feladata lenne kezdeni ezzel a problémával valamit. Felvetette, manapság minden más, mivel az emberek nem járnak sehová, ezért olyan szervezeteket (pártokat) kellene létrehozni, amelyek nem követelnek aktivitást, mégis mindenki tudja róluk, hogy hova tartoznak, kit képviselnek.

- mondta.

Lech Wałęsa szerint a szocializmusban nem minden volt rossz, példaként megemlítette, hogy “a kapitalizmus az érdekre, a szocializmus az emberekre koncentrál”. Szerinte ami ma van, az nem is igazi kapitalizmus, hanem szabadpiaci gazdaság.

Úgy véli a PiS-sel az az alapvető probléma, hogy minden zavaró tényezőt megpróbálnak kiirtani, míg ő demokratikus úton akarná inkább meggyógyítani a rendszert.

Wałęsa azt is kifejtette, nem tetszik neki, ami Magyarországon zajlik, mert szerinte le kell ülni beszélgetni annak érdekében, hogy elhárítsuk az akadályokat. Úgy véli, az EU bürokratikus, mégis szükség van rá. A magyarok és a lengyelek megtehetnék, hogy szétverik, de akkor a franciák a németek és az olaszok szövetséget kötnének, amibe már senki más nem szólhatna bele - tette hozzá. Szerinte a magyarok nem építeni, hanem rombolni akarnak.

A bürokráciával kapcsolatban hozzátette, neki se tetszik, de szükség van rá, “kell egy hely, ahol beszélgetni tudunk egymással”.

Ami Magyarországban a legjobban nem tetszik neki az az, hogy nincsen együttműködés, hanem “egyénieskedés van”. Elmondása szerint jól ismeri Orbán Viktort, de régen jobb véleménnyel volt róla. Szerinte a magyar miniszterelnöknek jó érvei vannak, de sajnálja, hogy nem építeni akar inkább. A populizmus meg a demagógia sokaknak tetszik, de felelős ember nem így viselkedik - mondta.

Forrás: Heti Válasz Fotó: CNN

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.