Pesti Srácok

26 ezer dzsihadista szabadulhat rá Európára

null

Szíriai vereségük után megnőtt a valószínűsége annak, hogy a dzsihadisták Európában állnak bosszút a nyugati civilizáción - írja a 888.

A 2014 szeptemberében alakult, Iszlám Állam ellen küzdő nemzetközi koalíció eseményén mondott beszédet Ryan Dillon ezredes Londonban, az amerikai nagykövetségen – írja az Express.

– fogalmazott Dillon.

PestiSracok facebook image

Leszögezte, hogy az Iszlám Állam nem jelent katonai fenyegetést, hiszen nincsen akkora hadereje, mint amekkora 2014-ben volt, ugyanakkor ez sajnos nem jelenti azt, hogy megszűnt a terrorszervezet. Éppen ezért az Interpolnak továbbra is élénken kell küzdenie a terrorizmus ellen, s az ezredes ígéretet tett arra, hogy partnereinek minden segítséget megad ahhoz, hogy egyszer s mindenkorra legyőzzék az ISIS-t.

Közismert tény, hogy az Iszlám Állam harcosai a migráció útján jutnak Európába, ahol aztán támadásokat hajtanak végre. Dillon szerint az egyik legveszélyeztetettebb ország Nagy-Britannia, ahol eddig 35 ember vesztette életét terrortámadások következtében.

888; Fotó: Frontpage Mag