Pesti Srácok

Az USA ismét embert küldene a Holdra, aztán a Marsra is

Az USA ismét embert küldene a Holdra, aztán a Marsra is

Az Egyesült Államok ismét embert küldene a Holdra, az égitestet pedig jövőbeli Mars-küldetések kiindulópontjául használná fel. Japán csatlakozna az akcióhoz.

Donald Trump amerikai elnök ennek megfelelő politikai irányelvet írt alá hétfőn, amiben utasította az amerikai űrkutatási hivatalt (NASA), hogy összpontosítson újra az emberes űrküldetésekre. Az irányelv értelmében az amerikai kormány e célok megvalósítása érdekében szorosan együttműködik majd magáncégekkel és más államokkal is. Az amerikai elnök beszédében kiemelte: 1972 óta ismét amerikai űrhajósok léphetnek a Holdra. Mint mondta:

A dokumentum ugyanakkor nem említ időkeretet az ambiciózus tervek megvalósítására, és a költségekről is hallgat. Trump az irányelvet az utolsó Hold-misszió 45. évfordulója alkalmából írta alá, mások mellett Buzz Aldrin űrhajós társaságában, aki második emberként léphetett a Hold felszínére 1969-ben akkori parancsnokát, a 2012-ben elhunyt Neil Armstrongot követően.

PestiSracok facebook image

- jelentette a Kyodo japán hírügynökség kedden, az űrkutatási kérdésekben illetékes stratégiai stáb közleményére hivatkozva, aminek ülésén Abe Sindzó kormányfő elnökölt. A tokiói vezetés fontolgatja, hogy japán asztronautát küldjön a nemzetközi küldetés keretében a Holdra, emellett a misszió sikeréhez technológiai eszközökkel, egyebek mellett távirányítású teherűrhajókkal és a kozmikus sugárzás ellen védő berendezésekkel járulna hozzá.

Az Egyesült Államok egy a Hold körüli pályán keringő űrállomást tervez, hogy azt a többi között a Marsra tervezett utakhoz egyfajta támaszpontként használja. Emellett a Holdfelszínen is kialakítanának egy másik állomást, amely projekt felkeltette Japán érdeklődését.

Forrás: MTI; fotó: marawaca.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.