Pesti Srácok

A cukisodás ára: több százezer szavazót veszíthetett rövid idő alatt a Jobbik

null
Vona Gábor pártelnök és a cukiságfaktor. Fotó: facebook.com

Több százezer szavazót veszíthetett az utóbbi néhány hónapban a Jobbik – derült ki a Nézőpont Intézet novemberi reprezentatív közvélemény-kutatásából, amelynek adatai a Magyar Idők szombati számában jelentek meg. A felmérés szerint a legnagyobb ellenzéki párt ezzel a teljes felnőtt népesség körében egy százalékot gyengült, és 2014 óta újra tíz százalék alatt van a szimpatizánsainak aránya.

Július óta tízből nagyjából három biztos szavazó fordult el a Jobbiktól – derült ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készített novemberi reprezentatív közvélemény-kutatásából. Az ellenzéki párt támogatottsága a biztos szavazóknál jelenleg tizenhat százalékos, holott júliusban még huszonhárom, szeptemberben huszonegy, októberben pedig tizenkilenc százalékon állt az erős pártpreferenciájú választópolgároknál. Ugyanebben a körben a Fidesz–KDNP viszont erősödött, a választási részvételüket biztosra ígérők csaknem fele, negyvennyolc százalékuk szavazna a kormánypártokra.

Az MSZP biztos szavazóinál kilenc, a DK-nál és az LMP-nél pedig nyolc-nyolc százalékos eredményt regisztráltak. Az LMP július óta megduplázta a várható listás szavazatarányát. Akkor a párt a voksok négy, szeptemberben hat, októberben pedig hét százalékára lett volna esélyes. Ugyanezen a bázison a Momentum négy, az Együtt és a Kétfarkú Kutya párt két-két százalékon áll, míg a Párbeszéd és a Liberálisok támogatottsága egy-egy százalékos.

Három év alatt ismét tíz százalék alá küzdötte magát Vona Gábor pártja

PestiSracok facebook image

A teljes felnőtt népesség körében az októberi tízhez képest egy százalékkal gyengült a Jobbik támogatottsága. Így 2014 óta először ismét egy számjegyű a legnagyobb ellenzéki párt szimpatizánsainak tábora. Novemberben az összes választópolgár harmincöt százaléka támogatta a kormánypártokat, ezzel október óta négy százalékpontos növekedést könyvelhettek el. A szocialistákkal továbbra is öt, a DK-val pedig négy százalék szimpatizál ezen a bázison, míg egy százalékpontnyi erősödést követően az LMP-t a teljes felnőtt népesség négy százaléka támogatja. Az Együtt, a Párbeszéd és a Fodor Gábor által vezetett Liberálisok egyaránt egy százalékon állnak ebben a körben, a Momentum pedig változatlanul az összes szavazópolgár kettő, a Kétfarkú Kutya párt pedig immár egy százalékát tudhatja maga mögött.

Figyelemre méltó, hogy szintén jelentős támogatásesést mért a Jobbiknál az elmúlt hónapokban több közvélemény-kutató, köztük a Századvég Alapítvány, a Tárki és a Medián is. Utóbbi adatai szerint az ellenzéki párt támogatottsága öt százalékkal csökkent június óta a biztos szavazók, míg két százalékkal a teljes népesség körében. A Századvég mérése alapján 2015 ősze óta tíz százalékkal vannak kevesebben a Jobbik-szimpatizánsok, ami több százezres nagyságrendű támogató elvesztését jelenti.

Forrás:Magyar Idők. Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.