Czeglédy Csaba hűvösre került, úgy néz ki hosszú időre

Meghosszabbította Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását a bíróság. A volt szombathelyi önkormányzati képviselő így további három hónapot tölt előzetesben.
Az ügyben heten előzetes letartóztatásban, kilencen házi őrizetben vannak, egy gyanúsított pedig szabadlábon védekezhet. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló, a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek, a közvetítő cégek, valamint a céghálózat alján levő, strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését elkerüljék. A gyanú szerint a bűnszervezet csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.
Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.
