Pesti Srácok

Ellenzéki összefogást akar az MSZP

Ellenzéki összefogást akar az MSZP

A demokratikus ellenzék összefogásának fontosságát hangsúlyozták a felszólalók az MSZP országgyűlési választási programjának miskolci ismertetőjén hétfőn.

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke a Tegyünk igazságot! című program ismertetésekor arról beszélt, hogy 2014-ben az emberek 55 százaléka nem a Fideszre szavazott. A kormányzó pártok viszont úgy alakították át a választási rendszert, hogy megnehezítsék az ellenzéki pártok és az ellenzéki szavazók dolgát - tette hozzá.

- fogalmazott. Kunhalmi Ágnes szerint a kormány számára sok minden fontos, csak az emberek nem, ezért az ellenzéki pártok célja nem lehet más, mint az európai szintű egészségügy, oktatás és a társadalmi szolidaritás megteremtése.

PestiSracok facebook image

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője kifejtette, Pécsett már működik egy olyan - elsősorban a nehéz sorsú emberek megsegítésére szerveződő - összefogáson alapuló példa, amelyet országos szinten is szeretnének megvalósítani. Hangsúlyozta: erre van forgatókönyvük is, amely alapján az ellenzéki pártokkal közösen szeretnének indulni, közös jelöltekkel és miniszterelnök-jelölttel. Együtt teremtve meg egy olyan erős nemzetet, ahol a legfontosabb a létbiztonság, az igazságosság és a szolidaritás - mondta.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke - akit az MSZP vezetése közös baloldali miniszterelnök-jelöltnek ajánl - azt mondta, hogy 2018-ban nem egyszerű kormányváltásra, hanem rendszerváltásra van szükség. Meglátása szerint a kormány ma azt a gyakorlatot folytatja, hogy „miként lehet hatalommal sok pénzt csinálni, aztán pénzből még több hatalmat”. Ő is kiemelten fontosnak nevezte az összefogást. Úgy fogalmazott:

Kijelentette: 2018-ban a társadalmi felemelkedés kormányát kell megalakítani azokra támaszkodva, akiket saját kormányuk nem enged felemelkedni.

Varga László, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke, frakcióvezető-helyettes arról beszélt, hogy Miskolcon a jelenlegi önkormányzat csupán a 2010 előtt megkezdett fejlesztéseket fejezte be, újakat nem nagyon tud felmutatni. Hozzátette: olyan várost szeretnének, ahol a fiatalokat meg lehet tartani, és ahová az elköltözötteket vissza lehet csábítani.

Forrás: MTI; fotó: Kunhalmi Ágnes Facebook-oldala

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?