Pesti Srácok

A kereszténygyalázó Lidl elé állíttat ma kőkeresztet Németh Szilárd Csepelen

A kereszténygyalázó Lidl elé állíttat ma kőkeresztet Németh Szilárd Csepelen

Az utak mellett felállított kereszteknek nagy hagyományuk van Európában – ennek megfelelően Magyarországon is. A feszület azt szolgálja, hogy aki nem tud eljutni az Isten házába, elhaladva előtte, útközben is mondhasson egy fohászt.

Csepel két nagy becsben tartott kőkeresztjét tavaly újíttatta fel az önkormányzat. Advent első vasárnapján egy harmadikat is fölavatnak. Talán ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. A csepeli tízemeletes panelházak között, a Lidl áruházzal szemben. Ezen a környéken régóta nincs már feszület, a Lidl áruházlánc pedig szeptemberben keltett nagy botrányt azzal, hogy egyik termékükről leretusálták a csomagoláson látható templom kőkeresztjét. A fehér műkő kereszt a talapzattal együtt 3 méter magas lesz, és kovácsoltvas kerítés fogja körbe.

A kőkereszt átadásának időpontja december 3. 16.30 óra, helyszíne pedig Csepelen az Ady Endre út 25. szám előtti közterület lesz. A rendezvény után lobban fel az első gyertyaláng Csepel adventi koszorúján. Ennek időpontja 17.30 óra, helyszíne pedig a Szent Imre téri Országzászló előtti tér lesz.

Emlékezetes, szeptemberben egész Európában hatalmas botrány kerekedett abból, hogy a Lidl görög termékeinek csomagolásán az egyik leghíresebb görög ortodox templomról, a santorini Anastasisról kiretusálták a keresztet. Először a belga Lidl magyarázkodott, mégpedig úgy, hogy „cégük nagy tisztelője a sokféleségnek”, ezért retusálták le a keresztet... Sokan az esetet összefüggésbe hozták a Nyugat-Európa szerte rohamosan terjedő iszlamizációval.

Forrás: csepel.hu, Fotó: csepel.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.