Pesti Srácok

Letette esküjét az egymilliomodik külhoni magyar állampolgár (Képekkel!)

Letette esküjét az egymilliomodik külhoni magyar állampolgár (Képekkel!)

Politikai nemzetünk egységét ünnepeljük – hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton Budapesten, a Sándor-palotában, az egymilliomodikként honosított külhoni magyar és családja ünnepélyes állampolgársági eskütételén. A magyar állampolgárság megszerzése számomra érzelmi dolog. Igazán szeretnék Magyarország teljes jogú állampolgára lenni, hiszen elődeim is azok voltak – fogalmazott az eskütevő. Emlékezetes, az ötszázezredik eskütevő Böjte Csaba ferences szerzetes volt.

Az ünnepségen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is. Az államfő úgy fogalmazott, ma egy gunarasi gazdálkodó, Lajkó Miklós és felesége mutatták meg, mi a magyarság. Magyar állampolgárok szeretnének lenni, mert magyarnak tartják magukat, magyar az anyanyelvük, magyar iskolát végeztek, és mert őseik is magyarok voltak.

PestiSracok facebook image

– mondta Áder János. A 135 évvel ezelőtt született Kodály Zoltánt többször is idéző köztársasági elnök szavai szerint „nagyobb veszteség aligha érhet minket, mintha közömbösség, igazodási kényszer, külső elvárások vagy múló divat okán elhagynánk létünk fundamentumát a szüleinktől kapott tanítást, hitünket, nemzeti összetartozásunkat".

– emelte ki az államfő, aki az eskütételről szólva úgy fogalmazott, „együtt ünnepelhetjük - ahogy Kodály írta - a magyar lelket, amely egy-ugyanaz a vajdasági Gunarastól Budapestig".

Az egymilliomodikként honosított külhoni magyar, Lajkó Miklós 1981-ben született Topolyán. Gunarasban, egy kis vajdasági magyar faluban él családjával, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik.

– idézett az esküt tevő önéletrajzából beszédében Áder János.

Az eskütétel után Orbán Viktor is közzétett egy posztot Facebook-oldalán. Azt írta:

Forrás/fotók: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?