Pesti Srácok

Moszul ostroma: eddig kilencezernél is több civil áldozatot számoltak, de több száz holttest lehet még a romok alatt

Moszul ostroma: eddig kilencezernél is több civil áldozatot számoltak, de több száz holttest lehet még a romok alatt

Kilenc- és tizenegyezer közé tehető azoknak a száma, akik életüket vesztették az Iszlám Állam terrorszervezet uralma alatt álló, iraki Moszul felszabadításáért vívott, kilenc hónapig tartó csatában - vált ismertté szerdán az AP amerikai hírügynökség vizsgálatából. Ez a veszteségmérleg csaknem tízszerese annak, amelyről korábbi híradások számoltak be.

Az iraki hadsereg, illetve az Iszlám Állam elleni harcba bekapcsolódó koalíciós erők által 2016 októbere és 2017 júliusa között végrehajtott műveletek legkevesebb 3200 polgári személy haláláért felelősek, az áldozatok harmadával pedig az Iszlám Állam harcosai végeztek. A fennmaradó, nagyjából háromezer ember haláláért nem lehet megállapítani, hogy ki a felelős - derítette ki az AP, miután megvizsgálta a moszuli halottasházak listáit, amelyek szerint 9606 ember halt meg a katonai műveletekben. Ezt az amerikai hírügynökség összevetette több nem kormányzati szervezet, az Amnesty International, az Airwars és az Iraq Body Count adatbázisával, valamint az ENSZ vonatkozó jelentésével is. Több száz további civil áldozat holtteste máig a romok alatt lehet.

A koalíciós erők mindeddig nem indítottak vizsgálatot arról, hogy hány civil halt meg Moszul ostroma során, és mindössze 326 ember haláláért ismerték el a felelősségüket. Haider al-Abádi iraki kormányfő állítása szerint pedig 1260 polgári áldozata volt a város ostromának.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta Chris Woods, az Airwars vezetője.

- tette hozzá az Irakban és Szíriában végrehajtott légicsapások és tüzérségi támadások dokumentálásával foglalkozó független szervezet irányítója.

Thomas Veale, a koalíció szóvivője az AP-nek elmondta: felelőtlenségnek tartja, hogy most amiatt éri bírálat a koalíciót, hogy az Iszlám Állam elűzését célzó műveletei szándékán kívül civil halálos áldozatokat is szedtek.

A koalíció légi és szárazföldi műveletei nélkül a szenvedés és a halál további évei, sőt akár évtizedei vártak volna Szíriára és Irakra"

- hangsúlyozta.

MTI; Fotó: Metro US

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.