Pesti Srácok

Orbán Viktor: A kötelező kvóta hívei márciusban újra támadnak

Orbán Viktor: A kötelező kvóta hívei márciusban újra támadnak

Akik a kötelező kvótát szorgalmazzák, azok márciusban, a következő uniós csúcson is próbálkozni fognak, ezért újabb támadás előtt áll Magyarország - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.

A miniszterelnök a rádióműsorban hangsúlyozta, hogy az eredeti terv szerint a decemberi miniszteri csúcson meghozták volna az alapvető döntéseket a bevándorlás kapcsán, ez tartalmazta volna azt is, hogy az Európai Unió területére érkezett, illetve beszállított migránsokat szétosztják akkor is, ha a tagállamok ezt nem akarják.

Hozzátette, hogy a harc itt nem ért véget, újabb támadás előtt állunk, hiszen akik kötelező kvótát akarnak a márciusi csúcson újra próbálkozni fognak. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a tapasztalatok szerint azok, akik a multikultúrát képviselik, folyamatosan gyengülnek a nemzeti választásokon.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor kiemelte, hogy Magyarország a déli határainál egész Európát védi: ebben az V4-ek és az osztrákok segítettek – más nem. Az anyagi teherből sem vállalt részt senki sem, miközben több ezer új rendőrt és határőrt kellett szolgálatba állítani és fizikai határvédelmet kellett kialakítani.

hirado.hu, Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.