Pesti Srácok

Robbanás történt a legjelentősebb ausztriai gázterminálon, sok a sérült, leállt a szállítás

Robbanás történt a legjelentősebb ausztriai gázterminálon, sok a sérült, leállt a szállítás

Robbanás történt kedden a legjelentősebb osztrák földgázelosztó terminálon, Alsó-Ausztriában, egy ember meghalt, 21-an megsérültek.

A sérültek között egy ember állapota súlyos, a többiek könnyebben sérültek meg, egyikük sincs életveszélyben - közölte a rendőrség. A Gas Connect Austria közleménye szerint a könnyű sérültek között nemcsak osztrákok, hanem hat más ország állampolgárai is vannak. A rendőrség a Twitter közösségi oldalon azt közölte, hogy "műszaki okok" állnak a robbanás hátterében, de közelebbi részleteket egyelőre nem árultak el. A robbanás pontos okát még vizsgálják.

A detonáció reggel háromnegyed kilenckor történt, és hatására tűz keletkezett a Weiden an der March település Baumgarten nevű részén található létesítményben. A terminál közel van a szlovák határhoz, Pozsonytól mintegy 30 kilométerre északnyugatra található. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki tűzoltók, mentők és rendőrök. A gázelosztó terminál szóvivője szerint a hatóságok urai a helyzetnek, a tüzet már sikerült eloltani.

A robbanás lehetséges okának vizsgálatát megkönnyítendő egy rendőrségi helikopter felvételeket készített a helyszínről. A földgázelosztó terminált leállították, jelenleg üzemen kívül van - közölte Armin Teichert, az osztrák földgázszállító hálózat üzemeltetője, a Gas Connect Austria szóvivője. A Gas Connect Austria közleményében biztosított arról, hogy Ausztria földgázszükségleteit "belátható ideig" fedezni tudják. Viszont a robbanás miatt további intézkedésig korlátozások állhatnak be az Ausztrián keresztül déli-délkeleti irányba történő szállításokban. A szomszédos gázvezetékek üzemeltetőit haladéktalanul tájékoztatják, hogy megtehessék a szükséges lépéseket - közölte a Gas Connect Austria.

PestiSracok facebook image

Az OMW osztrák kőolaj- és gázipari vállalat becslése szerint a helyreállítási munkák "nem órákig, hanem napokig" tartanak majd. Ausztria gázellátásában azonban nem lesznek fennakadások, mert a tárolók fel vannak töltve - közölte az E-Control osztrák felügyeleti szerv. Az osztrák gáztározók kapacitása mintegy 8 milliárd köbméter, jelenleg 6 milliárd köbméter gáz van feltöltve. A napi gázfogyasztás körülbelül 28,8 millió köbméter. Az osztrák háztartások és az ipar 2016-ban 7,8 millió köbméter gázt fogyasztottak. Az Eustream szlovák gázvezeték-üzemeltető közölte: a robbanás miatt leállították a Baumgartenbe irányuló szállítmányokat. A vállalat szóvivője szerint az eset nincs hatással a szlovákiai földgázkészletekre.

A robbanást követően jelentősen csökkent az Oroszországból a baumgarteni terminálra érkező földgáz mennyisége: a naponta megszokott 116 millió köbméter helyett ez a mennyiség 16 millió köbméterre zuhant. A baumgarteni terminál a legnagyobb földgázelosztó Ausztriában. Oroszországból, Norvégiából és más országokból érkezik ide a földgáz, amelyet a terminálról szállítanak tovább Ausztrián belül, valamint Magyarországra, Horvátországba, Szlovéniába, Franciaországba, Olaszországba és Németországba. Innen indul ki több gázvezeték is: a transz-ausztriai TAG, a nyugat-ausztriai WAG és a magyar-osztrák HAG. A Nyugat-Európába irányuló orosz földgáz-szállítmányok mintegy harmadának célba juttatását a baumgarteni terminálon keresztül bonyolítják.

Forrás: MTI; Vezető kép: hirek.ma

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.