Pesti Srácok

Szél Bernadett szerint Szél Bernadett a vezető baloldali erő

Szél Bernadett szerint Szél Bernadett a vezető baloldali erő

Akár egy MSZP-s pártpolitikussal, akár az eddig felbukkant, úgynevezett „szakértő” jelöltekkel szemben Szél Bernadettet preferálnák a választók a Závecz Research, az LMP megbízásából készült kutatása szerint. Érdekesség továbbá, hogy még egy ismert MSZP-politikus is jobb választásnak tűnik a mostani állás szerint, mint a „szakértő” jelöltek.

A szakemberek három hipotetikus mezőnyben vizsgálták a lehetséges miniszterelnök-jelöltek egymáshoz viszonyított támogatottságát. Orbán Viktort, Vona Gábort és Szél Bernadettet biztos indulónak vették, mellettük az első variációban Mesterházy Attila, a baloldali pártok 2014-es kormányfőjelöltje, a másodikban az MSZP bizonyos érdekcsoportjai által egy hónapja kormányfőjelöltnek javasolt Balázs Péter, a harmadikban a tavalyi baloldali miniszterelnökjelölt-casting idején felbukkant Lattmann Tamás lenne a baloldali pártok jelöltje.

Orbán Viktort mindhárom felállásban a megkérdezettek 36-37 százaléka látná szívesen a kormányfői székben. Vona Gábor mindhárom esetben tizenkettő, míg Szél Bernadett húsz százaléknyi megkérdezett szimpátiáját bírná.

PestiSracok facebook image

A baloldal potenciális jelöltjei nemcsak Orbántól, de Széltől és Vonától is lemaradnának mindhárom esetben. Közülük még Mesterházy Attilát látnák a legszívesebben miniszterelnöki székben a Závecz Research által megkérdezettek; őt tízcszázalékuk tudná elképzelni kormányfőként, míg a „szakértő” jelöltek közül Balázs Pétert mindössze a megkérdezettek öt, Lattmann Tamást pedig négy százaléka.

Forrás: ATV Fotó: LMP

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.