Pesti Srácok

A társadalom pusztulására figyelmeztetett Ferenc pápa

A társadalom pusztulására figyelmeztetett Ferenc pápa

Emberségesebb világot és békét sürgetett Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott karácsonyi üzenetében. A katolikus egyházfő a mintegy ötvenezres hallgatóság előtt kijelentette, a világban háború szelei fújnak, miközben az emberiség fejlődése társadalmi és környezeti pusztuláshoz vezetett. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a gyermek Jézus születésének üzenetét elsőként a legalázatosabbak, ugyanakkor a világ történései­re figyelő pásztorok ismerték fel.

Az egyházfő olasz nyelven elmondott beszédében kijelentette, hogy a gyermek Jézust láthatjuk korunkban is a közel-keleti gyerekek szenvedésében az ­izraeliek és palesztinok közötti feszültségek közepette.

A pápa békét sürgetett Jeruzsálem városa és az egész Szentföld számára: a párbeszéd újraindítását szorgalmazta, hogy tárgyalásos úton eljussanak a nemzetközileg elismert kétállami megoldáshoz.

Ferenc pápa békét kért Szíriának, hogy etnikai és vallási különbségek nélkül újjáépítsék a társadalmat. Imádkozott azért is, hogy béke legyen Irakban és Jemenben, valamint az afrikai kontinens országaiban. Imádkozott, hogy csökkenjen a feszültség a Koreai-félszigeten, Venezuelában, és legyen béke a súlyos humanitárius helyzetben levő Ukrajnában.

PestiSracok facebook image

– mondta.

Ferenc pápa a kisebbségek védelmét is szorgalmazta.

– hangsúlyozta a pápa, arra szólítva fel, hogy tegyük világunkat emberségesebbé, méltóbbá a gyermekek számára. A szentbeszéd után Ferenc pápa Róma városának és a világnak (urbi et orbi) szóló áldását adta.

A katolikus egyházfő karácsonyi beszéde előtt két órával az ukrán eredetű Femen extrém feminista csoport egyik aktivistája a Szent Péter téren felállított betlehemi jászol körüli kordont átugorva megpróbálta megkaparintani a kis Jézus szobrát. A félmeztelen nőt, aki közben hisztérikusan azt kiabálta, „Isten egy nő”, a csendőrség még azelőtt megfékezte és őrizetbe vette, hogy sikerült volna elragadnia a szobrot. Az aktivista hátára ugyanez a jelmondat volt ráfestve.

Magyar Idők; Fotó:

zenit.org

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.