Pesti Srácok

Zaid Naffa jordán konzult még Medgyessy Péterék alatt delegálták Magyarországra

null

Minden eszközt megragad a baloldal annak érdekében, hogy még azzal is az Orbán-kormányt savazza, amihez valójában semmi köze. Ennek remek példája Zaid Naffa jordán tiszteletbeli konzul ügye, akit folyamatosan kormányközeliséggel vádolnak. A PestiSrácok-hu azonban külügyi forrásokból megtudta, Zaid Naffát 2003-ban, azaz a szocialisták kormányzása alatt iktatták be, hiába próbálja az LMP-s Demeter Márta ennek ellenkezőjét bizonyítani.

Demeter Márta a Magyar Nemzetnek korábban azt nyilatkozta, hogy Naffa nem 2016-ban igényelt először magyar állampolgárságot, hiszen már 2000 nyarán is próbálkozott az állampolgársági kérelem benyújtásával, de már akkor sem ment át a nemzetbiztonsági átvilágításon. Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter külügyminiszter a televíziónak elmondta, nem tud arról, hogy a magyar kormány kérte volna Zaid Naffa kinevezését. Elmondta azt is, hogy nincs beleszólásuk egy idegen ország diplomáciai kinevezési gyakorlatába.

– reagált Szijjártó Péter a HirTV-nek. Zaid Naffával kapcsolatban az verte ki a biztosítékot, hogy ő segítette a szaúdi milliárdos, a később elhunyt Ghaith Pharaon magyarországi beutazását. Azonban nemcsak Pharaon, hanem Naffa is magyar állampolgárságot akart – ekkor ellenőrizték őt a magyar hatóságok, ám megbukott az átvilágításon. Demeter Márta korábbi szocialista, jelenleg LMP-s országgyűlési képviselő az Indexnek azt mondta, Pharaon honosítási kérelme meglehetősen hiányos volt, nem derült ki például belőle, hogy a magyarul egyébként sem beszélő Pharaon miért akart magyar állampolgár lenni, és fényképet sem csatolt. Azonban nem Pharaon volt az egyetlen, aki állampolgárságot akart, hanem Naffa is. Összesen kilenc külföldi kérelmét adták be a jordániai tiszteletbeli konzulátusként is működő címről. Fontos megjegyezni: Pharaon, bár igényelte, végül nem kapta meg az állampolgárságot, 2016. december 16-án Áder János államfő elutasította azt.

PestiSracok facebook image

PS; Fotó: kormany.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.