Pesti Srácok

Ádernek nőtt, Orbánnak stagnált a vagyona

Ádernek nőtt, Orbánnak stagnált a vagyona

Orbán Viktor miniszterelnök törvényes határidőben, szerdán leadta vagyonnyilatkozatát, anyagi helyzetében nem történt érdemi változás -közölte a kormányfő sajtófőnöke. Áder János köztársasági elnöknek 2017-ben az előző évhez képest több mint 6 millió forinttal nőttek a megtakarításai, amelyek összértéke szerdán nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata alapján mintegy 65 millió forint.

Havasi Bertalan ismertetése szerint az elmúlt évihez képest a miniszterelnök megtakarítása 742 ezer forintról 993 ezer forintra nőtt. A családi házukra felvett hitelt tovább törlesztették, a tartozás így 4.783.328 forintra csökkent.

- közölte a sajtófőnök. Havasi Bertalan hangsúlyozta: Orbán Viktor vagyonnyilatkozata törvényes, teljes és hiteles, aki mást állít, hazudik. Szerdán Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségének tagja sajtótájékoztatón egyebek mellett elmondta, izgatottan várják a mostani nyilatkozatokat, hogy kiderüljön, Orbán Viktor tovább szegényedett-e? Úgy fogalmazott: nem jó a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozati rendszere és az intézményesült korrupció ellen a hosszú távú megoldást egyedül a kormányváltás jelenti.

PestiSracok facebook image

Az államfő vagyona több mint 6 millióval nőtt

Az államfői hivatal honlapján közzétett dokumentumból kiderül, Áder János kizárólag köztársasági elnöki tisztségéből eredően tesz szert jövedelemre. Vagyonnyilatkozata szerint euró alapú életbiztosításának értéke 122 ezer euró (az aktuális árfolyamon számolva mintegy 38 millió forint), vagyis tavaly is a korábbival megegyezően, mintegy 2 millió forint értékben növekedett. A köztársasági elnök emellett 2017-ben 5 millió forinttal, 14 millió forintra növelte forint folyószámlán tartott megtakarítását. Áder Jánosnak tartós befektetési értékpapírszámláján 2,5 millió forint maradt, 28 ezer eurót (9 millió forint) érő befektetési jegyét is megőrizte, ugyanakkor amerikai dollárban tartott megtakarításai csaknem felére, 1700 dollárra (420 ezer forint) apadtak, két éve vásárolt, egymillió forint értékű Prémium államkötvénycsomagját pedig eladta. Az államfő továbbra is két ingatlan résztulajdonosa: egy II. kerületi 135 négyzetméteres társasházi lakás felét és egy kisoroszi 75 négyzetméteres családi ház negyedét birtokolja, előbbit 2002-ben, utóbbit 2005-ben vásárolta. Áder János 2016-ban sem tartott igényt saját autóra, és más nagy értékű ingóságról sem számolt be vagyonnyilatkozatában, ugyanakkor idén is megjegyezte, a diplomáciai kapcsolattartás keretében ajándékokhoz jut, amelyeket nem részletezett. Forrás: MTI; fotó: Origo

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.