Pesti Srácok

Ausztria tiltkozása ellenére megkezdődik februárban a paksi erőmű fejlesztése

Ausztria tiltkozása ellenére megkezdődik februárban a paksi erőmű fejlesztése

Ausztria tiltakozása ellenére a korábban meghatározott ütemterv szerint, februárban megkezdődik a paksi atomerőmű két új blokkjának építése - erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva.

A hírügynökség az Északi-sarkkörön túli, norvégiai Tromsö városában tartott konferencia alkalmával szólaltatta meg a tárcavezetőt, az interjú szerdára virradóra jelent meg.

- mondta Szijjártó Péter. Leszögezte, hogy az osztrák kormány vitatja ugyan a beruházásokkal kapcsolatos európai bizottsági döntést, de ennek az ütemtervre nem lesz hatása, és minden az eredeti terv szerint halad.Ausztria hétfőn bejelentette, hogy keresetet nyújt be az Európai Bíróságon a paksi atomerőmű bővítése ellen. Az orosz hírügynökség az ukrajnai oktatási törvényről is kérdezte Szijjártó Pétert, aki szerint Budapest különböző szinteken, következetesen fel fogja vetni az ukrajnai kisebbségi jogok érvényesítésének a kérdését, és kész erről párbeszédet folytatni Kijevvel. Felhívta a figyelmet arra a jogi elvre, amely szerint a kisebbségeket nem szabad megfosztani a már megszerzett jogaiktól.

PestiSracok facebook image

Ebben a vonatkozásban az ukrán parlament által elfogadott oktatási törvény nemcsak Ukrajna és Magyarország kétoldalú szerződéseit sérti, hanem az Európai Unió, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az Európa Tanács és az ENSZ égisze alatt kötött többoldalú szerződéseket is. Következetesen fel fogjuk vetni ezt a kérdést az említett szervezetek találkozóin” - mondta Szijjártó Péter. „Készek vagyunk emellett konzultálni az ukrán kormánnyal, és ahogyan a Velencei Bizottság is rámutatott, az adott esetben a legjobb lenne az ukrán törvény megfelelő cikkének a módosítása” - tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter. A Petro Porosenko ukrán elnök által tavaly szeptember 25-én aláírt új ukrán oktatási törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikke miatt több szomszédos ország is tiltakozott, köztük Magyarország, Románia és Lengyelország. A jogszabály ezen része - amely egyébként csak 2020 szeptemberétől lépne hatályba - kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán. A nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban. Az 5. osztálytól kezdve minden tantárgyat ukránul oktatnak majd. A Velencei Bizottság december közepén tette közzé állásfoglalását a törvényről. Eszerint bár alapvetően legitimek Ukrajna törekvései, azonban indokoltak a kisebbségek nyelvhasználatának korlátozásával kapcsolatos erőteljes hazai és nemzetközi bírálatok. Mint írták, a 7. cikk jelentősen különbözik a tervezettől, melyről a kisebbségek képviselőivel konzultációt folytattak, kétértelműségeket tartalmaz, továbbá nem tartalmazza a szükséges útmutatásokat az ország nemzetközi és alkotmányos kötelezettségeinek megvalósításához.

Forrás: MTI, fotó: MTI/KKM

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.