Pesti Srácok

Dübörög a digitálrezsi-csökkentés – Hazánkban a legolcsóbb az internet-áfa

Dübörög a digitálrezsi-csökkentés – Hazánkban a legolcsóbb az internet-áfa

Január elseje óta Európában Magyarországon a legalacsonyabb az internetezést terhelő általános forgalmi adó kulcsa, miután a kormány kezdeményezésére a parlament 18-ról 5 százalékra csökkentette azt - hangsúlyozta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Deutsch Tamás közölte, tavaly év elején 27-ről 18 százalékra csökkent ez a közteher, ezzel 13 hónap alatt mintegy ötödével mérséklődtek az árak.

„Nagyon jelentős digitálisrezsi-csökkentést sikerült végrehajtanunk" - jelentette ki. Ahogyan tavaly, úgy idén is "az áfacsökkentés az utolsó fillérig árcsökkentésben fog testet ölteni" - mondta. A miniszterelnöki biztos megjegyezte, 2017-ben, a négyszáznál több hazai internetszolgáltató ellenőrzésekor a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság csupán két kisebb cég esetében észlelte azt, hogy ez nem történt meg. Deutsch Tamás hangsúlyozta, a kormányzat célja az, hogy minden eddiginél gyorsabb, elérhetőbb, olcsóbb és jobb minőségű internetszolgáltatás legyen elérhető a polgárok, vállalkozások számára. Hozzátette, ezt szolgálja, hogy az esztendő végén minden településen legalább egy közintézményben és közterületen lesz elérhető ingyenes szélessávú wifi-szolgáltatás, és hogy az uniós célkitűzésnél két évvel korábban, 2018 decemberére lesz hozzáférhető valamennyi hazai háztartás számára a szupergyors, legalább 30 megabites internetkapcsolat.

A miniszterelnöki biztos szólt arról is, a kormányzat által elindított Digitális Jólét Alapcsomag programba bekapcsolódó szolgáltatók azt vállalják, korábbi legolcsóbb csomagjuknál legalább 15 százalékkal alacsonyabb árú megoldást kínálva segítik, hogy azok is internethasználóvá váljanak, akik korábban ezt anyagi okokból nem engedték meg maguknak. Mint mondta, mindezek eredményeként 2018-ban már 80 százalék fölötti, az európai uniós átlagot meghaladó lehet Magyarországon az internetet rendszeresen használók aránya.

Deutsch Tamás hangsúlyozta, a tavalyi internetáfa-csökkentés 13-15 milliárd forintot hagyott a polgárok és vállalkozások zsebében, de a fogyasztók számának emelkedése szinten tartotta az internetezéshez kapcsolódó adóbevételeket. A politikus közlése szerint az újabb áfacsökkentés 22-23 milliárd forintos megtakarítást jelent a polgároknak, a vállalkozásoknak, ezzel két év alatt összesen 35-40 milliárd forintos megtakarítást téve lehetővé. Utalt arra is, Magyarországon nagymértékű mobilinternet-fejlesztések is zajlanak, ennek eredményeként pedig az ország sokkal jobban teljesít, mint az általános gazdasági fejlettség terén. Deutsch Tamás kiemelte, napjainkban az élet egyetlen területén sem lehet reális fejlesztési programokat megfogalmazni, végrehajtani anélkül, hogy az ne jelentené egyidejűleg a digitalizáció fejlesztését is,

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: origo.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.