Pesti Srácok

Együtt vonul a phjongcshangi megnyitón a két Korea

Együtt vonul a phjongcshangi megnyitón a két Korea

Észak- és Dél-Korea megegyezett arról, hogy sportolóik együtt vonulnak be a nyitóünnepségen, illetve közös női jégkorong-válogatottat indítanak a februári phjongcshangi téli olimpián.

A két ország delegációinak szerdai megbeszélését követően kiadott közös nyilatkozatból ezen felül kiderül, hogy Észak-Korea összességében 550 fővel képviselteti majd magát a téli játékokon, a sportolók és hivatalos személyek mellett 230 fős szurkolói csoport, 140 művész és 30 taekwondós lesz ott az olimpián. Az északi küldöttség jövő csütörtökön utazik át a dél-koreai játékok helyszínére.

A két koreai csapat nem először vonul együtt olimpián, 2000-ben a sydneyi és 2004-ben az athéni játékokon is közös zászló alatt szerepeltek a megnyitón, az ugyanakkor először fordul elő, hogy bármilyen sportágban közös együttest indítsanak. Ezt megelőzően egyszer, 1988-ban Szöulban volt olimpia a Koreai Köztársaságban, akkor a Koreai NDK bojkottálta a részvételt.

A február 9-én rajtoló játékoknak otthont adó Koreai Köztársaság, illetve a Koreai NDK között egy ideje ismét feszültté vált a viszony, mivel utóbbi interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt, illetve szeptember elején minden korábbinál nagyobb kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Az elmúlt napokban azonban közeledés történt, és a határmenti pandmindzsoni egyeztetéseken több megállapodás született. Forrás: MTI; fotó: bumm.sk

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.