Pesti Srácok

Fidesz: 2018-ban is folytatni kell a migráció elleni küzdelmet Brüsszelben

Fidesz: 2018-ban is folytatni kell a migráció elleni küzdelmet Brüsszelben

A migráció ügyében 2018-ban fontos küzdelmet kell majd folytatni Brüsszelben – hangsúlyozta Puskás Imre, a Fidesz szóvivője az M1 tévécsatornán szombaton. A politikus felidézte: vannak brüsszeli bürokraták, akik élére álltak a kötelező betelepítési kvótának és vannak olyan európai képviselők, akik ezt támogatják, ez ellen próbál a magyar kormány fellépni.

Puskás Imre úgy fogalmazott, eddig hatékonyan tette ezt a kormány, ezekkel az eszközökkel kell a jövőben is fellépni. Kitért arra is, hogy meg kell találni a szövetségeseket, ilyenek Magyarország számára a V4 országok, valamint Ausztria. A Fidesz szóvivője kiemelte: Európa számos országában lesznek választások 2018-ban, és jó esély van arra, hogy a választópolgárok „átállítják a vágányokat”. Az európai társadalmak érzékelik, hogy a bevándorlás rosszat tesz az országuknak, a közbiztonság sokat romlik, a bűnözés magasabb, mint a korábbi években, így valószínűleg a választásokon olyan pártokat fognak támogatni, amelyek nem bevándorlás-pártiak - fejtette ki . Puskás hozzátette: ebben az esetben Magyarországnak is könnyebb lesz Brüsszelben a küzdelem, és új szövetségeseket kaphat.

Forrás: MTI Fotó: PestiSrácok/ Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.