Pesti Srácok

Fidesz: megtámadták Magyarországot a betelepítési kvóta elutasítása miatt

Fidesz: megtámadták Magyarországot a betelepítési kvóta elutasítása miatt

A Fidesz szerint már az új év első napjaiban nyílt támadások indultak Magyarország ellen a kötelező betelepítési kvóta elutasítása miatt. Puskás Imre, a kormánypárt szóvivője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatón példaként említette, hogy az Európai Bizottság beperelte Magyarországot az Európai Bíróság előtt a betelepítési kvóták miatt, Martin Schulz, az Európai Parlament korábbi szociáldemokrata elnöke, a német SPD vezetője pedig azzal támadta Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy megtorpedózza a migránsok betelepítését.

Puskás Imre úgy vélte, az ilyen típusú támadások várhatóan folytatódni fognak, mivel az európai bevándorláspárti politikusok még az idén tető alá akarják hozni a Soros-terv elfogadását, ami egyebek mellett tartalmazná a felső korlát nélküli, kötelező betelepítési mechanizmus bevezetését. Erre hivatkozva emlékeztetett, a Soros-szervezetek a jövő héten az Európai Parlamentben készülnek támadást intézni Magyarországgal szemben, a Magyarországot elítélő Soros-jelentés felelőse, Judith Sargentini pedig Budapestre látogat. A kormánypárt szóvivője Martin Schulz és más bevándorláspárti politikusok figyelmét arra hívta fel, hogy a migráció Európába hozta a bűnözést és a terrorizmust, továbbá az európai társadalmak mindennapjaiba beköltözött a biztonság miatti aggodalom.

Kutatási eredmények igazolják ugyanis, hogy miért lépnek ki aggodalommal az utcára már a németországi kisvárosok lakói is – mondta, majd kifejtette, Németországban 2014-ig folyamatosan csökkent a bűnözés, a migrációs hullám megérkezésével, 2015-től azonban ez a tendencia megfordult és tíz százalékkal nőtt a bűnözés, amiben döntő szerepet játszottak a migránsok. Puskás Imre kiemelte, hogy száz németországi erőszakos bűncselekményből kilencvenhármat migránsok követnek el.Ebből is látszik, hogy az a bevándorláspárti politika, amelyet Martin Schulz is folytat, valójában az európai emberekkel nem szolidáris – hangsúlyozta, majd elmondta, miközben ezek a politikusok szolidaritásról beszélnek, nem támogatják, hogy Magyarország megvédje a schengeni határokat, sőt még azt az illegális bevándorlót is védelmükbe vették, aki rendőrök ellen vezényelt támadást a magyar határon.

Puskás Imre véleménye szerint a bevándorláspárti politikusok ehelyett még az idén bevezetnék a kötelező kvótát, továbbá a Soros-terv más intézkedéseit is, így például a családegyesítés-könnyítés és a Soros-szervezetek bevonását ebbe az európai emberek biztonságát fenyegető folyamatba. A Fidesz ezért azt kéri a kormánytól, hogy tegyen meg mindent Magyarország védelme és biztonsága érdekében – mondta, hozzátéve, a magyar emberek kinyilvánították akaratukat, vagyis azt, hogy nem szeretnék, ha Magyarország bevándorlóországgá válna, továbbá nem akarnak kötelező kvótát és a Soros-terv más pontjait sem.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI Fotó: PS

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.