Pesti Srácok

Húsz ember megölését ismerte el a "halál papja" Belgiumban

Húsz ember megölését ismerte el a "halál papja" Belgiumban

Elismerte legalább tíz, legfeljebb húsz ember megölését a "halál papjának" is nevezett egykori ápoló és római katolikus diakónus Belgiumban, akinek a hét elején kezdődött a tárgyalása egy brugge-i bíróságon - jelentette kedden a helyi sajtó. A 61 éves Ivo Poppe már tárgyalása első napján elismerte, hogy "halálba segített" tíz-húsz embert a francia határ közelében található Menen település kórházában, ahol annak idején dolgozott. Mint mondta, levegőt fecskendezett be áldozatai vénájába, ezzel halálos kimenetelű légembóliát okozva.

- válaszolt a férfi az áldozatai számára vonatkozó ügyészi kérdésre.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott.

Poppe ugyanakkor elmondta, ma már másképpen cselekedne, inkább a betegek szenvedésének csökkentését célzó, úgynevezett palliatív kezelést tartaná előremutatónak. Az ügyészség azonban úgy véli, ennél sokkal több áldozata lehetett a vádlottnak, legalább ötven gyanús halálesetről van szó. A háromgyermekes férfit 2014-ben tartóztatták le, miután pszichológusának arról számolt be, hogy emberek tucatjait részesítette "kegyes halálban". Ennek kapcsán most azt közölte, szándékosan túlzott, mert segítségre volt szüksége a rémálmai leküzdéséhez. Egy korábbi kihallgatásán Poppe azt mondta a rendőröknek, hogy mások mellett saját anyját és két nagybátyját is "elaltatta". A "halál papja" a nyolcvanas és a kilencvenes években dolgozott ápolóként a meneni kórházban, diakónussá szentelése után pedig még 2011-ig látogatta a betegeket.

A bírósági tárgyalás várhatóan két hétig fog tartani. Ha az egykori lelkészt bűnösnek találják, életfogytiglani börtönbüntetést szabhatnak ki rá. Belgiumban 2002-ban legalizálták az eutanáziát szigorú körülmények mellett a felnőttek számára, 2014-ben pedig kiterjesztették a szabályozást az ítélőképességük birtokában lévő, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kiskorúak számára.

MTI; Fotó: lameuse.be

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.