Pesti Srácok

Karácsonyi szentenciák: "aki nem az MSZP-Párbeszédre szavaz, az a Fideszre szavaz"

Karácsonyi szentenciák: "aki nem az MSZP-Párbeszédre szavaz, az a Fideszre szavaz"

A tavaszi választáson csak azok a szavazatok eredményezhetnek változást, amelyeket az MSZP-Párbeszéd által létrehozott nyitott szövetségre adnak le, minden más voks a jelenlegi kormánypártokat támogatja, mondta Karácsony Gergely, a két ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje szombaton, az MSZP budapesti választmányi ülésén.

A Párbeszéd társelnöke kifejtette, a választáson nemcsak azok támogatják a Fidesz-KDNP-t, akik rájuk szavaznak, hanem a távol maradók és azok is, akik olyan ellenzéki pártra szavaznak, amely egyelőre nem tudja, miként kell egyensúlyozni az ország és saját érdekei között.

Kiemelte, az MSZP-Párbeszéd szövetség továbbra is várja utóbbi pártok csatlakozását. Karácsony Gergely szólt arról, hogy választási győzelmük esetén a szociális demokráciát célzó programot valósítanának meg, ebben legnagyobb ellenségüknek pedig a szegénységet, a nyomort és a korrupciót nevezte.

MTI; Fotó: PS/HPGY

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.