Pesti Srácok

Kunhalmi kiosztotta az LMP-t, nekirongyolt Gyurcsánynak, Tóth Berci pedig 13. havi nyugdíjat ígért

Kunhalmi kiosztotta az LMP-t, nekirongyolt Gyurcsánynak, Tóth Berci pedig 13. havi nyugdíjat ígért

Orbánt tartják hatalomban, akik nem hajlandóan együttműködni a baloldalon. Kunhalmi Ágnes ezúttal erősen bírálta az LMP elutasító magatartását. De Gyurcsányéknak is beszólt, miszerint csak az ellenzéki frakciójukat tervezik – írja az MSZP mai nyíregyházi fórumáról tudósítva az Index. A demagóg kormányzati kritika, a 13. havi nyugdíj és szociális juttatások emelésének belebegtetése mellett Kunhalmi emelt hangon, saját vallomása szerint is indulatosan üzent a többi baloldali pártnak: de nemcsak a külön listán induló DK-sokat bírálta, akiktől régóta kérik a közös listát, hanem kimondottan az LMP-t is kiosztotta.

- mondta az MSZP budapesti elnöke. Kunhalmi felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvény helyszínén, Nyíregyházán például 2014-ben is többen voltak az ellenzékiek, mégis a Fidesz nyert, mert az LMP nem volt hajlandó beszállni semmilyen összefogásba, koordinációba. Szerinte a Fidesz az elmúlt nyolc évben megmutatta, milyen az öncélú politika, a jelmondata is "Csak a Fidesz" volt, de szerinte a baloldal nem viselkedhet így, és "Magyarországot előrébb kell helyeznünk, mint a saját pártunkat".

PestiSracok facebook image

Szerinte a kormányváltás szolgálja Magyarország érdekét, ezért nem tudja megérteni, az LMP miért nem hajlandó semmilyen együttműködésre. Kunhalmi az LMP mellett a DK-s külön listát is bírálta. Itt (ismét) nem mondta ki, tabusította Gyurcsányék nevét, de egyértelmű volt, hogy rá céloz.

- mondta Kunhalmi. Szerinte akik csak a saját pártlistájukra koncentrálnak, azokat csak az érdekli, milyen frakcióban ülnek majd a parlamentben, de ellenzékben. Ez pedig "megengedhetetlen". Kunhalmi végül feltette a kérdést, amellyel Gyurcsányék legújabb kampányára utalt, miszerint:

A rendezvényen felszólalt Karácsony Gergely az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, aki a már korábban hangoztatott terveit ismételte meg. Szót kapott Tóth Bertalan frakcióvezető és az MSZP két megyei egyéni jelöltje: Veres János volt pénzügyminiszter, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke, aki Nyírbátorban indul; illetve Csabai Lászlóné volt nyíregyházi polgármester, aki ismét aktivizálta magát megyeszékhely politikai életében. Csabai Lászlóné azt mondta, azért tér vissza, mert naponta megszólítják a boltban a nyíregyháziak, és neki is ugyanaz a véleménye: "elég volt", mármint a kormányzati intézkedésekből, például a visszamenőleg törvényhozásból, "a gyűlöletkampányból" a menekültekkel szemben, a civilek zaklatásából, a fiatalok külföldre meneküléséből. Tóth Bertalan az MSZP nyugdíjakat érintő ígéreteit ismételte meg: eszerint a párt 13. havi nyugdíjat vezet be, ha kormányra kerül.

Index, PS; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.