Pesti Srácok

Martin Schulz: az EU nem léphet a nemzetállamok helyébe

Martin Schulz: az EU nem léphet a nemzetállamok helyébe

Az Európai Unió (EU) nem léphet a nemzetállamok helyébe, hanem csak kiegészítheti őket ott, ahol a képességeiket meghaladó problémákba ütköznek - jelentette ki Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke szerdán Berlinben a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Keresztényszociális Unióval (CSU) folytatott koalíciós tárgyalás EU-s kérdésekről szóló első fordulója után.

Hangsúlyozta, hogy a német EU-politikában „új kezdetre” van szükség, és egyetértenek Angela Merkel kancellárral, a CDU elnökével és Horst Seehofer bajor kormányfővel, a CSU vezetőjével abban, hogy a következő német kormány tevékenységének középpontjába kell állítani „Európát, és a küzdelmet egy megújított és megerősített Európáért”. Az EU megerősítésében azt az elvet kell követni, hogy a „helyi gondokat helyben kell megoldani, és a globális kihívásokra európai választ kell adni”.

- mondta Martin Schulz. A konkrét tervek közül kiemelte, hogy egy EU-s „szociális keret” megalkotásával véget kell vetni az adózási és „szociális dömpingnek”, annak a folyamatnak, amelyben az egyes országok az adóztatás mértékének csökkentésével, illetve a bérekre és a szociális ellátásra vonatkozó szabályok lazításával igyekeznek erősíteni versenyképességüket. Hozzátette, hogy az EU-s ügyekről a CDU és a CSU elnökével tartott első tárgyalási forduló „bátorító” volt. A folyamat következő szakaszában szakértők bevonásával dolgoznak a koalíciós szerződés tervezetének EU-s fejezetén.

PestiSracok facebook image

Arra a kérdésre, hogy a következő kormányban melyik minisztérium lehet az EU-s politika legfőbb alakítója, Martin Schulz azt mondta, hogy a kancellárt illeti meg az a jog, hogy meghatározza a kormány politikájának fő irányait, és e jog tiszteletben tartása mellett a külügyminisztérium lehet az EU-s politika legfőbb szereplője. Korábbi német sajtóértesülések szerint Martin Schulz az SPD vezetésében világossá tette, hogy igényt tart egy minisztérium vezetésére, ha pártja kormányra lép a CDU/CSU-val. A várakozások szerint a pártelnök a külügyi tárcát vagy a pénzügyminisztériumot célozhatja meg.

Forrás: MTI; fotó: DPA

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.