Pesti Srácok

Még mindig sok taxis sumákol

null

Folyamatosan végzi a személytaxi-szolgáltatás ellenőrzését a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt., és változatlanul jelentős számú jogsértést tapasztal – írja a Világgazdaság keddi számában a BKK tájékoztatása alapján.

A trükközések köre az elmúlt évek során szinte semmit sem változott: az árdrágítás, az órapörgetés még mindig előfordul, és továbbra is vannak olyanok, akik úgy taxiznak, hogy hiányzik az ehhez szükséges jogosultságuk, esetenként a felszerelés sem felel meg az előírásoknak, sőt olyan vállalkozó is akadt, aki megtagadta az ellenőrzést. A BKK tavaly több mint száz alkalommal tárt fel viteldíjjal kapcsolatos visszaélést az ellenőrzések során, emellett több mint százötven, a BKK által feldolgozott panaszbejelentés érkezett a taxis által kért túlzott viteldíjra. A jogosultság körében mintegy hetven alkalommal tártak fel hiányosságot.

A szabálysértések visszaszorítása érdekében (a meglévő jogszabályok alapján) szankcionálni kell az elkövetőket, és el kell tiltani a piactól azokat, akik nem oda valók – mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.