Pesti Srácok

Meghalt az IKEA alapítója

Meghalt az IKEA alapítója

91 éves korában meghalt az Ikea bútoráruház-lánc alapítója, Ingvar Kamprad, jelentette be a cég hivatalos Twitter oldalán.

A bejegyzés szerint a cég alapítója Smålandban lévő otthonában, egy rövid betegség után csendben hunyt el szombaton. Az 1926-ban született üzletember 17 éves korában alapította az IKEA céget, amelyet 1986-ig vezetett közvetlenül. Az igazgatóságból 2013-ban, 87 éves korában adta át a helyét legfiatalabb fiának, Mathiasnak. Addig viszont nagyon aktívan részt vett a világ talán legnagyobb és legismertebb lakberendezési áruházláncának ügyeiben, sőt, egyszer a svéd sajtónak azt nyilatkozta:

Kamprad, akit az Ikea közleménye a 20. század egyik legnagyobb vállalkozójának nevezett, ideje nagy részében nem Svédországban, hanem Svájban élt. Viszont hatalmas vagyona ellenére annyira fogta a pénzt, hogy egy róla készült dokumentumfilm szerint turkálókban vásárolta a ruháit, hogy ezzel is spóroljon.

PestiSracok facebook image

Az IKEA név az Ingvar Kamprad, a családi farm Elmtaryd, valamint a közeli Agunnaryd kezdőbetűiből tevődik össze. Kamprad szögekkel, képkeretekkel indította a boltot, főként rendelésre szállított. A kínálatban 1948-ban jelent meg a helyi üzemek által készített bútor. 1951-re ez vált az IKEA fő profiljává, az első bemutatótermet 1953-ban nyitották meg. Az első IKEA áruház 1958-ban nyílt meg Almhultban, akkor ez volt Skandinávia legnagyobb bútorüzlete, és itt nyílt meg 1960-ban az első IKEA-étterem is. Az 1980-as évek elejére már szinte minden nyugat-európai országban volt IKEA áruház, az első amerikai bolt 1985-ben nyitott. Múlt év novemberében világszerte 49 országban 411 IKEA áruház működött. Magyarországon tavaly júniusban nyílt a harmadik IKEA, 17 milliárd forintos beruházással Soroksáron. Az IKEA birodalom éves forgalma megközelíti az 50 milliárd eurót. Az IKEA bonyolult tulajdonosi szerkezete miatt az elhunyt milliárdos vagyonát nehéz megbecsülni, a Forbes szerint vagyona 2016 februárjában 3,4 milliárd dollár volt.

Forrás: Twitter, MTI; fotó: addicted2success.com

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.