Pesti Srácok

ikea

Borvendég Zsuzsanna: A kommunisták időszaka sohasem "kevésbé vad" – Karanténvlog a PestiTV-n (videó)

Magyar ugar 2020 november 28.
A péntek esti Karanténvlogban Borvendég Zsuzsa volt Szabó Gergő vendége, és természetesen ott volt a műsorban Dezse Balázs és Szalai Szilárd is. Borvendég Zsuzsanna szakterülete a szocialista hálózat tevékenysége, a hazánkból dollárszázmilliárdokat kilapátoló kommunista impexek, külkereskedelmi cégek vizsgálata, a műsorban pedig rengeteg adattal és megdöbbentő részlettel támasztotta alá, hogy a Hálózat örök. Ezen a héten volt a magyar politikai foglyok emléknapja, hiszen a kommunisták 1944-től vittek magyarokat a Szovjetunióba, később, 1948-ig legalább 600 ezer embert internáltak, akiket elképesztő körülmények között dolgoztattak, a teljes végelgyengülésig. Több, mint 300 ezer magyar ember sosem jött vissza a szovjet táborokból, a Gulág pedig mintegy 20 millió áldozatot szedett. A kommunisták Borvendég szerint sosem vesznek el, csak átalakulnak, vadságukból pedig az úgynevezett puha diktatúra alatt sem vesztettek. A műsorban a kommunista évtizedeket követően a jelenlegi hazai baloldal került sorra, Ujhelyi István nyilvánvaló hazugsága azonban visszarepített mindenkit a szocialista múltba, amikor nem számított, hogy mekkora hazugságot mondtak, csupán a sulykolás volt a fontos. Ezen kívül Fekete-Győr András, a Momentum elnöke zavart még bele a képbe, aki fekete karácsonyt vizionált több százezer magyarnak, a felelős pedig természetesen Orbán Viktor. A műsorból nem maradhatott az IKEA érzékenyítő reklámja, amelyben a nők elleni erőszakra hívták fel a figyelmet, azonban egyrészt jelen esetben nem volt sokszínű a paletta – csak a fehér férfi volt a reklámban –, másrészt az erős feminista propaganda több civil férfi szervezetnél verte ki a biztosítékot. Sok téma, rengeteg kérdés és még több válasz, ez volt a péntek esti Karanténvlog, nézzétek meg!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.