Pesti Srácok

Kémkedés miatt ítélték el az IKEA egyik volt francia vezérigazgatóját

Kémkedés miatt ítélték el az IKEA egyik volt francia vezérigazgatóját

A francia igazságszolgáltatás egymillió eurós (352 millió forintos) pénzbírsággal sújtotta az IKEA francia leányvállalatát kedden, és két év felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint ötvenezer euró (17,6 millió forint) megfizetésére ítélte a cég egyik volt vezérigazgatóját. A vád szerint a vállalat több száz alkalmazottja után kémkedett 2009 és 2012 között.

A versailles-i büntetőbíróság a vádlottakat bűnösnek találta titoksértésben, illetéktelen módon megszerzett személyes adatok birtoklásában, de kevésbé súlyos büntetést mért rájuk, mint azt az ügyészség követelte, amely szerint tömeges megfigyelés történt. Az ügyészség kétmillió eurós pénzbírságot kért a vállalatra, és az egyik volt vezérigazgató, Jean-Louis Baillot bebörtönzését követelte. A kéthetes eljárás során Baillot, aki 1996 és 2002 között állt a cég élén, következetesen tagadta, hogy elrendelte volna az alkalmazottak megfigyelését. Az egykori vezérigazgatót végül két év felfüggesztett börtönbüntetésre és ötvenezer euró (17,6 millió forint) pénzbírság megfizetésére ítélték, és több vádpont alól felmentették. Baillot ügyvédje elmondta, hogy védence megrökönyödéssel fogadta a döntést, és fontolgatják a fellebbezést. A férfi utódját, az IKEA francia leányvállalatát 2010 és 2015 között irányító Stefan Vanoverbekét felmentették, mivel nem találtak ellene bizonyítékot. 2012-ben derült fény arra, hogy az IKEA módszeresen megfigyeltette alkalmazottjait és ügyfeleit. A vállalat vezetői a dolgozók esetleges korábbi priuszáról, továbbá életmódjáról és vagyonáról is szereztek információkat az Eirpace nevű üzleti tanácsadó cégen keresztül. A rendszert Jean-François Paris, a franciaországi IKEA 2002 és 2012 közötti biztonsági igazgatója működtette. Paris-t tizennyolc hónapos, felfüggesztett börtönbüntetésre és tízezer eurós (több mint 3,5 millió forintos) pénzbírságra ítélték. Az IKEA a üzleteinek túlnyomó többségét felügyelő Ingka Group egyik szóvivője közleményében jelezte: a társaság "nagyon komolyan veszi az alkalmazottak és az ügyfelek adatainak védelmét". Hozzátette: a csoport részletesen megvizsgálja a bírósági döntést, és eldönti, hogy szükség van-e további intézkedésekre.

Forrás: MTI; Fotó: EPA/IAN LANGSDON

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.