Pesti Srácok

Megint füllentésen kapták a térfigyelő kameráktól cidriző „független” polgármester-jelöltet

Megint füllentésen kapták a térfigyelő kameráktól cidriző „független” polgármester-jelöltet

Még tavaly októberben, jóval az időközi választás kiírása előtt döntöttek a Hódmezővásárhelyen „független” jelöltként induló Márki-Zay Péter kirúgásáról – derül ki a férfi egykori munkáltatójának, a Legrand Magyarország Zrt.-nek a közleményéből. Ezek szerint tehát az MSZP-től a Jobbikig tartó szivárványkoalíció által támogatott „független” jelölt kamuzott, amikor azt állította: a jelöltként való indulása miatt bocsátották el állásából. A térfigyelő kamerás hazugsága egyébként már vasárnap lelepleződött.

Ahogy azt a PestiSrácok.hu is megírta, Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely „független” – valójában a teljes ellenzéki paletta által támogatott – polgármester-jelöltje az elmúlt napokban több fórumon is azt hangoztatta, hogy miután bejelentette indulási szándékát Hódmezővásárhely polgármesteri tisztségéért, egy multinacionális cég honi leányvállalata kirúgta az állásából. Természetesen az ellenzéki sajtó mindezt a kiépülő diktatúra és a leépülő jogállamiság újabb lépcsőfokaként tálalta, és a szokásos huhogás meg siránkozás kíséretében tette közzé. Most azonban megszólalt az érintett multicég leányvállalata is. A Legrand Hungary Zrt. szerdán közleményt adott ki, amelyben azt írták: a cég minden döntését kifejezetten üzleti és szakmai szempontok alapján hozza meg. Egy munkaviszony létesítésekor, annak egész tartama alatt és megszüntetésekor – ahogy az történt Márki-Zay Péter esetében is – a gazdasági racionalitást, a szakmai tudást, az emberi hozzáállást és a teljesítményt értékelik.

– olvasható a közleményben, amelyben azt is írják: Márki-Zay Péter 2016 áprilisától 2017 decemberéig dolgozott a cégnél marketing és belföldi logisztikai vezetői munkakörben.

PestiSracok facebook image

  • A munkaviszonyának megszüntetésére vonatkozó döntés – ahogyan ez minden kiemelt vezetői munkakör esetén előírás – a Legrand-csoport vezetésével egyetértésben és igazolhatóan 2017 októberében született meg.Ebben az időszakban Hódmezővásárhely polgármesteri tisztségét még (a november 20-án elhunyt) Almási István töltötte be.

A munkaviszony megszüntetéséről – a cég érdekeit figyelembe véve, a folyamatban lévő nagy projektjeink lezárását követően – decemberben tájékoztatták a vezetőt. A vállalkozás a lehetőségekhez képest legkedvezőbb megoldást ajánlotta fel, amit a munkavállaló elfogadott – derül ki a Legrand közleményéből.

Mindez azt jelenti, hogy Márki-Zay Péter hatalmasat kamuzott, amikor kirúgását összefüggésbe hozta politikai szerepvállalásával. Igaz, ez már senkit sem ért váratlanul azok után, hogy előzőleg a térfigyelő kamerás füllentése is lelepleződött.Mint arról hétfőn beszámoltunk, Márki-Zay azt állította: azután telepítettek térfigyelő kamerát az utcájába, hogy bejelentette indulását az időközi választáson. Ugyanakkor portálunk megírta: a térfigyelő kamerahálózat kiépítését már évekkel ezelőtt eltervezték, a megvalósítása pedig hosszú hónapokkal azelőtt megkezdődött, hogy Márki-Zay Péter beharangozta indulását.

Forrás: MTI/promenad.hu; fotó: Márki-Zay Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.