Pesti Srácok

Megvan, ki veheti át a lemondott román miniszterelnök helyét

Megvan, ki veheti át a lemondott román miniszterelnök helyét

Klaus Iohannis román államfő bejelentette, hogy megbízta kormányalakítással szerdán Viorica Dancila EP-képviselőt, akit az eddig is kormányzó PSD-ALDE szociálliberális koalíció javasolt a miniszterelnöki posztra.

Az elnök azt mondta, alapos mérlegelés után hozta meg döntését, amely során az egyszerű emberek véleményét, a közösségi oldalakon kifejtett nézeteket is figyelembe vette. Ezek között pártpolitikai, belpolitikai érveket és Románia külpolitikájával és biztonsági érdekeivel kapcsolatos érveket is meghallgatta.

- mondta Iohannis, emlékeztetve arra, hogy a választások óta eltelt egy évben a PSD két kormánya már kudarcot vallott. Az elnök felkérte a parlamentet, hogy február elsejéig iktassa be Románia új kormányát. Dancilanak az alkotmány értelmében tíz napon belül kell a parlament elé járulnia, hogy bizalmat kérjen a kabinet összetétele és a kormányprogram számára.

PestiSracok facebook image

RENDKÍVÜLI PARLAMENTI ÜLÉSSZAK JÖN

A parlament tavaszi ülésszaka normális körülmények között február elsején kezdődne, de Liviu Dragnea szerint az új kormány programjának parlament elé terjesztésére és a miniszterjelöltek parlamenti meghallgatására hamarabb sort kerítenek oly módon, hogy január 29-én a törvényhozás szavazhasson az új kormány beiktatásáról. A PSD elnöke közölte: továbbra is eddigi koalíciós partnerükkel, a liberális ALDE-val együtt akarnak kormányozni a választásokon szerzett felhatalmazás alapján. Viorica Dancila kormányfőjelölt megköszönte az államfőnek, párttársainak és koalíciós partnereinek a bizalmat.

- mondta a kormányfő-jelölt.

RMDSZ: NINCSENEK ELŐÍTÉLETEINK DANCILAVAL SZEMBEN

A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) nincsenek előítéletei a szociálliberális koalíció által kormányfőnek javasolt Viorica Dancila EP-képviselővel szemben, mivel nem ismeri terveit, ezért egyelőre sem ellenezni, sem támogatni nem tudja kinevezését - mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, miután Klaus Iohannis államfő fogadta a szövetség küldöttségét. Az RMDSZ elnöke nyitottságát fejezte ki, hogy találkozzanak Dancilával, amennyiben megkapja a kormányalakítási megbízást és szeretné megszerezni a beiktatási szavazáson a szövetség támogatását. Fontosnak nevezte, hogy Dancila elhatárolódott a volt kormányfő magyarellenes fenyegetésétől.

TÖBBEN IS FELJELENTETTÉK TUDOSE-T

Ismert: a bukaresti kormányt tavaly június óta vezető Mihai Tudose hétfőn mondott le, miután pártja megvonta tőle a bizalmat. Tudose nem sokkal előtte akasztással fenyegette meg azokat a székely magyarokat, akik kiállnak magyarságukért, és kitűzik a székely zászlót. Kijelentése miatt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a kolozsvári bíróság ügyészségén, Corneliu Liviu Popescu ügyvéd, a Bukaresti Tudományegyetem tanára pedig a főügyésznél tett feljelentést a volt miniszterelnök ellen.

TÜNTETÉST IS SZERVEZTEK ELLENE

A Sepsiszéki Székely Tanács felhívására szerda délután Sepsiszentgyörgyön tartottak tüntetést Tudose akasztásos kijelentése miatt. A demonstráción - amelyen több mint 150-en vettek részt - egy petíciót is megfogalmaztak a jelenlévők, amelyben Klaus Iohannis román államfő passzivitását sérelmezték. Szerintük ugyanis az elnök nem határozódott el a kijelentéstől. Egyúttal arra is figyelmeztették, hogy a romániai sajtóban felerősödtek a magyarellenes hangok, és a történelemben számos sajnálatos eseményre került sor a sajtóban terjesztett gyűlölet nyomán. A tüntetés résztvevői szerint a romániai társadalom alapvető, demokratikus értékeihez való ragaszkodásukat jelzi, hogy elkötelezettek Székelyföld autonómiája mellett.

Forrás: MTI; fotó: kronika.ro

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.