Pesti Srácok

Nem lesz népszavazás a Katalán Köztársaság elismeréséről

Nem lesz népszavazás a Katalán Köztársaság elismeréséről

Megtagadta a Katalán Köztársaság elismeréséről kezdeményezett népszavazás aláírásgyűjtő ívének hitelesítését csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

Az NVB-hez egy magánszemély fordult népszavazási kezdeményezéssel. A kérdés úgy szólt: "Akarja-e Ön, hogy Magyarország elismerje a Katalán Köztársaságot?" Az NVB egyhangú döntéssel arra hivatkozva tagadta meg az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, hogy az nem az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozik, márpedig csak ilyen ügyben lehet országos népszavazást tartani.

Patyi András, az NVB elnöke a határozattervezet vitájában felhívta a figyelmet arra, hogy a vonatkozó közjogi szabályok ugyan nem határozzák meg, hogy egy állam elismerésében az Országgyűlésnek van-e hatásköre, az utóbbi idők államelismeréseiről azonban nem az Országgyűlés döntött, hanem a kormány határozott róla, a diplomáciai kapcsolatok felvételéről pedig a köztársasági elnök hozott határozatot. Hozzátette: nem lehet megmondani, az Országgyűlés milyen aktussal tudna az állam elismeréséről dönteni, továbbá - amennyiben a kérdésben a diplomáciai kapcsolatok felvétele is beleértendő -, úgy arról a köztársasági elnök jogosult dönteni.

Az NVB hivatkozott arra is, hogy a kérdés arra vonatkozik, Magyarország ismerje el a Spanyol Királyság egyik területi egységét önálló államként, ez azonban érintené a két ország között már megkötött két- és többoldalú szerződéseket, nemzetközi szerződésről azonban az alaptörvény szerint nem lehet népszavazást tartani. Emellett nem felel meg a kérdés az egyértelműség követelményének sem, mert az "elismerés" kifejezést tartalmazza, de ez nem jelenti automatikusan a diplomáciai kapcsolatok felvételét, így nem egyértelmű, hogy csak az elismerést, vagy a diplomáciai kapcsolatok felvételét is kívánja-e a kezdeményező.

PestiSracok facebook image

Az NVB határozata nem jogerős, ellene 15 napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriához.

MTI; Vezető kép: foreignpolicy.com

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.