Pesti Srácok

Nyaralgatásra, autózgatásra, luxuséletre mutat a Jobbik-költekezés "iránytűje"

Nyaralgatásra, autózgatásra, luxuséletre mutat a Jobbik-költekezés "iránytűje"

Nemcsak a szakpolitikai anyagait írja, de a rendezvényeit is az Iránytű Intézet szervezi a radikálisok frakciójának. Forrai Richárd cégén túl a Jobbik ifjúsági tagozata is szép summára tett szert 2017-ben, s igen jól járt Sneider Tamás Jobbik-alelnök felesége is.

A KDNP-vel kezdte, az LMP-vel folytatta sorozatát a 168 Óra. A lap megvizsgálta a parlamenti pártok frakcióinak költekezését, és érdekes dolgokra bukkant. Az első két pártnál például azt írták: a zöldpárt hatfős képviselőcsoportja 2017-ben 161 szerződést kötött összesen 136 738 019 forint értékben, és megjegyzik, ezek között már az idei év első felére megkötött megbízások is szerepelnek, összességében azonban az LMP többet költött a tizenhét fős KDNP-frakciónál.

Most megjelent a Jobbik költéseiről szóló cikkük is, ami rögtön azzal az újabb érdekességgel kezdődik:

magasan a legtöbb, összesen 303 Jobbikos szerződéskötésről számolt be az Országgyűlés Hivatala lapunknak. Ezek közt rendszeres a havi és az akár néhány napra szóló megbízás. A Jobbik-frakció összesen 162 millió 81 ezer 934 forintot költött el"

PestiSracok facebook image

- írja a 168 Óra.

- írja a lap. Az Iránytű Intézet tulajdonosa, mint köztudott az a Forrai Richárd, aki a Barikádot kiadja, és aki Vona személyes tanácsadója is. A kutatásokra kifizetett pénz egyébként 2016-ban ennél is magasabb volt, akkor 50 millióra rúgott. Szakanyagok készítésére a Jobbik szerződött az Uni-Promotion Kft.-vel is, ami az Alfahír újságírójának a cége.

Mint írták, szakpolitikai anyagok továbbra is: havi 300 ezer forint plusz áfáról szóló kilenchavi megbízást kötött a Jobbik a Kárpáti Kerecsen Kft.-vel, összesen bruttó 3 millió 429 ezer forintról van szó. A cég Sas Zoltáné, aki a mostani parlamenti választáson a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje. Szakpolitikát érintő szaktanácsokra például összesen 38 millió 796 ezer 400 forintot költöttek el. Az is hagy némi kivetnivalót, hogy miért bérelhetett a Jobbik irodákat az Országgyűlés Hivatalának frakciótámogatásából. Három magánszemélytől, összesen egész évre 2 millió 90 ezer 450 forintért béreltek irodákat.

Szórakozásra is bőven költöttek, 250 ezer forint értékben vettek júliusban színházjegyet az Új színházba. Több mint 16 millió ment el reprezentációs költségekre; 21 jogi megbízás, 6 ügyvédnek, 18 millióért; az egyik legnagyobb összegű, egész évre szóló ügyvédi megbízást Szabó Edit Édua, Sneider Tamás Jobbik-alelnök felesége kapta.

További részleteket a 168 Óra cikkében olvashatnak.

Forrás: 168 Óra,Index; Vezető kép: Friss hírk

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.