Pesti Srácok

Orbán a Bildnek: nem a magyarok, hanem a németek hívták Európába a migránsokat

Orbán a Bildnek: nem a magyarok, hanem a németek hívták Európába a migránsokat

A németek akarták befogadni a migránsokat, nem a magyarok, Magyarország azzal teszi a dolgát, hogy védi a schengeni határt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a német Bild napilapban és a Bild honlapján hétfőn megjelent interjúban.A nyomtatott újságban rövidebb, a portálon hosszabb változatban jelent meg az interjú.

Orbán Viktor a Bildnek adott interjújában hangsúlyozta: a határvédelem 2015 óta egymilliárd euróba került és Brüsszel egyetlen fillért sem fizet ezért. Szerinte a probléma megoldása nem az, hogy az illegálisan az EU-ban tartózkodó embereket az EU egész területén szétosszák, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van. Arra a felvetésre, hogy miközben Magyarország pénzt fogad el az EU-tól, megtagadja a menekültek befogadását, Orbán Viktor kijelentette: a Kohéziós Alap nem ajándék, hanem egy tisztességes kiegyenlítés, mivel a közép-európai országok megnyitották piacukat. Ennek abszolút semmi köze a menekültkérdéshez – emelte ki a magyar kormányfő.

Arra a felvetésre, hogy az Európai Törvényszék ítélete ellenére megtagadják csaknem ezerháromszáz menekült befogadását, a kormányfő azt mondta: több mint húsz tagállam nem hajtotta végre a kvótát, mégis csak minket bírálnak, ez a kettős mérce esete. Hozzátette: az ítélet egyébként arra az EU-határozatra vonatkozott, amely gyakorlatilag az ítélettel egyidőben lejárt, és most újra kell tárgyalni. Arra a kérdésre, hogy különben elfogadta volna az ítéletet, azt válaszolta: igen, mi a jogállam talaján állunk. A kormányfő hangsúlyozta: az EU-ba törekvőket nem muzulmán menekülteknek tekinti, hanem muzulmán inváziós erőnek, gazdasági migránsoknak, akik jobb életet keresnek. Magyarország felé négy biztonságos országon kelnek át, amelyek ugyan nem olyan gazdagok, mint Németország, de stabilak, ahol már nem az életükért futnak. Orbán Viktor kiemelte: az érkezők illegálisan törték át a határt, nem menekülthullám volt, hanem egy invázió.

PestiSracok facebook image

A menekültkérdés politikailag ugyan európai probléma, szociológiailag azonban német – mondta a miniszterelnök, kiemelve, hogy minden menekült Németországba akar menni, német életet szeretne. Hangsúlyozta, hogy a magyar nép nem szeretne migrációt.

Kifejtette: a muzulmánok nagy száma párhuzamos társadalmakhoz vezet, mivel a keresztény és a muzulmán társadalom soha sem fog összekapcsolódni, a multikulturalizmus csak illúzió. Mi nem szeretnénk ilyesmit. És nem szeretnénk, hogy bármit ránk erőltessenek – emelte ki a kormányfő. Orbán Viktor szerint napjainkban az jelenti a legnagyobb fenyegetést az EU-ra, hogy Brüsszel trükkösen próbál nemzeti szuverenitásokat magához vonni. Hangsúlyozta ugyanakkor: még ha kritizálják is a brüsszeli elitet, magatartásuk akkor sem Európa ellenes. A magyar miniszterelnök szerint az EU egy csodálatos projekt, amelynek szívesen vagyunk a része, és amelyben maradni fogunk.

A vélemény szabadsága és a nemzetbiztonság nem azonos fogalmak

A Bild felvetésére, hogy plakátkampányt folytat ősellensége, Soros György ellen, a kormányfő úgy reagált, hogy Soros György –aki a kaszinókapitalizmus révén szerezte vagyonát, állam nélküli államfőnek tekinti magát – szintén kampányt folytat a magyar kormány ellen, és ebben semmi sem korlátozza. Ez egy nyílt vita, amely éppen a sajtószabadság bizonyítéka – mondta, hozzátéve: a milliárdos hatvan nem-kormányzati szervezetet (NGO) pénzel, amely támogatja a migrációt. Itt nem a vélemény szabadságáról, hanem nemzetbiztonságról van szó, és nekem fel kell lépnem – jelentette ki Orbán. Szintén kérdésre válaszolva jelezte: nem gondolja, hogy a német sajtó szabadabb lenne, mint a magyar. A magyar sajtó nyolcvan százalékban magántulajdonban van, és egy jelentős része erősen kritikus a magyar kormánnyal szemben – emelte ki, hozzátéve, hogy az Európai Bizottság is írásba adta, hogy médiatörvényünk megfelel az EU-s szabályoknak.

Arra a felvetésre, hogy a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) múlt hét végi, seeoni tanácskozásának díszvendége volt, amit többen kritizáltak, közöttük Martin Schulz szociáldemokrata pártelnök, a miniszterelnök kifejtette: mindig tisztelte Martin Schulzot, mert ő egy jó harcos. Szerinte azonban két különböző dolog harcosként szórakoztatónak lenni és felelősséget vállalni egy ország politikájának alakításában. Mi úgy gondoljuk, hogy több tiszteletet érdemlünk – jelentette ki. Hozzátette: Magyarország az utóbbi évtized kevés sikertörténetének egyike. 2010-ben a munkanélküliség rátája tizenkét százalék volt, most kevesebb, mint négy. A gazdasági növekedés négy százalék felett van, míg 2009-ben még hat százalékos volt a visszaesés. A költségvetés hiánya jóval három százalék alatt van – sorolta. Ha tisztességesen ítélnek meg bennünket, akkor egész jók vagyunk –jelentette ki a magyar kormányfő.

Forrás: MTI Fotó: PS

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.