Pesti Srácok

Ötvenezer aláírás összegyűjtését vállalta a HÖOK a kisebbségi magyarságért

Ötvenezer aláírás összegyűjtését vállalta a HÖOK a kisebbségi magyarságért

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konfereciája (HÖOK) ötvenezer aláírás összegyűjtését vállalta a Minority SafePack (MSP) kisebbségvédelmi kampányban – közölték közleményükben. Mint hozzátették, „célunk, hogy a Kárpát-medence hallgatóinak aktivizálásával egy újabb aláírási hullámot indítsunk el.”

A HÖOK közleményében kifejtette, az április 3-ig tartó időszakban két nagyobb részre osztották kampányukat, amelynek keretein belül egyrészt mozgósítani fogják tagönkormányzataikat, másrészt egy átfogó online média kampányt indítanak, amit követően pedig egy 10-15 állomásból álló országjárásba kezdenek. A kampány célja, hogy sikeresen megszólítsák a több mint 280 ezer magyarországi felsőoktatási hallgatót és családjaikat, valamint, hogy rajtuk keresztül a mindennapok témájává tegyék a napjainkban is problémákkal küzdő kisebbségvédelem kérdését.

Veres Márton, a HÖOK MSP kampány vezetője kifejtette, első lépésben tájékoztatást fognak kapni a magyarországi tagönkormányzatok, hogy a kampány során milyen feladatok elvégzésében számít rájuk a HÖOK, ezt követően pedig Neptun üzenetekkel, rövid videókkal és egyéb kommunikációs módokon tájékoztatják a hallgatótársakat kezdeményezésről és az aláírás lehetőségéről. Az első kitelepülésre január 18-20. között kerül sor az Educatio Kiállítás keretein belül, ahol önkéntesek segítségével kívánják megszólítani a becslések szerinti 30-40 ezer látogatót és kiállítót. A kiállításon lehetőség lesz online aláírni a kezdeményezést az önkénteseknél.

Veres Márton hozzátette,

PestiSracok facebook image

Forrás: OS/MTI; fotó: foter.ro

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.