Pesti Srácok

A szcientológusok nem csak híveikről őriztek adatokat

A szcientológusok nem csak híveikről őriztek adatokat

Az illetékes hatóság munkatársai egyelőre megtippelni sem tudják annak a lefoglalt adatnak a mennyiségét, amelyet a Szcientológus szervezet tagjaitól begyűjtött olyan harmadik személyekről, akiknek nincs is kapcsolata a szcientológiával. Az auditálás során ugyanis a szervezet tagjainak be kell számolniuk szexuális partnereikről, az állami erőszakszervezetek (rendőrség, titkosszolgálatok, honvédség) tagjaihoz, vagy politikusokhoz fűződő kapcsolataikról, névvel és beosztással. Emlékezetes, a földhivatali bejegyzés tanúsága szerint a NAV kedden hatósági zár alá vette a szcientológusok budapesti, Váci úti központját.

A budapesti, Váci úti szcientológus központ adatkezelési gyakorlata miatt lefolytatott vizsgálat véget ért, a hatóság meghozta a határozatát, de a szcientológus misszió nyíregyházi részlegének vizsgálata még most is tart - nyilatkozta Péterfalvi Attila Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vezetője az InfoRádiónak. Péterfalvi hozzátette, a szcientológiai „dossziék”, azaz a hívekről, munkatársakról, és a szcientológiával kapcsolatba nem kerülő harmadik személyekről gyűjtött anyagok mindenhol ugyanazok, ugyanolyanok. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a szcientológusok olyan sok adatot gyűjtöttek harmadik személyekről, hogy rendkívül nagy munka azok kielemzése.

A NAIH elnöke arról is beszélt, korábban többen azért keresték meg a hatóságot mert hiába kérték a szervezetnél róluk tárolt adatok másolatát, illetve hitelt érdemlő törtlését. A panaszosok rendszerint azt a választ kapták, hogy nem tartanak nyilván adatokat, miközben a NAIH vizsgálata egyértelműen megállapította, hogy az adatokat hosszú évekre tárolják. Az adatokat az úgynevezett auditálási folyamat során gyűjti össze az auditálást végző személy. A hívőkkel olyan nyilatkozatot is aláíratnak, hogy az egyház által róluk gyűjtött és nyilvántartott adatokat nem ismerhetik meg, holott az adatvédelmi törvény előírásainak értelmében az adatával mindenki maga rendelkezik. Péterfalvi Attila a műsorban arról is beszélt, hogy véleménye szerint van arra törvényes mód, hogy töröljék a Szcientológia szervezet által jogsértően tárolt adatokat, közjegyző jelenlétében.

Péterfalvi hozzátette, a hatóság munkatársai megtippelni sem tudták azon személyes adatok számát és mennyiségét, amelyek a szcientológia dossziéiban találhatók, és nem a hívekre, vagy a szcientológia szolgáltatásait igénybe vevők adataira vonatkoznak. Az auditálás során ugyanis a szervezet tagjainak be kell számolniuk szexuális partnereikről, az állami erőszakszervezetek (rendőrség, titkosszolgálatok, honvédség) tagjaihoz, vagy politikusokhoz fűződő kapcsolataikról, névvel és beosztással. Az adatvédelmi hatóság első embere azt mondta, annyira sok adatról van szó, hogy ezek elemzése „rendkívül nagy munka”.

PestiSracok facebook image

Forrás: hirado.hu; fotó: magyaridok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.