Pesti Srácok

Több megyében terítették a garázsban pancsolt szeszt

Több megyében terítették a garázsban pancsolt szeszt

Akár 75 hektoliter alkoholos ital is piacra kerülhetett volna abból a pancsolt alapanyagból, amit Polgáron találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói. A tömény szeszt egy garázsban fejtették tartályokba ketten a rajtaütéskor - közölte a NAV észak-magyarországi sajtóreferense. A 12 helyszínt érintő nyomozás és a házkutatások eredményeként kiderült, hogy az elkövetők házilag pancsolt szesszel kereskednek több megyében is.

Kovács Dorina tájékoztatása szerint minden bizonnyal az Észak-magyarországi régió egyik legnagyobb illegális szeszforgalmazóját iktatták ki a NAV pénzügyi nyomozói. A 12 helyszínt érintő nyomozás és a házkutatások eredményeként kiderült, hogy az elkövetők házilag pancsolt szesszel kereskednek több megyében is. A nyomozással egy időben a NAV pénzügyőrei jövedéki ellenőrzéseket is végeztek. A helyszínen a NAV szakértői intézetének mobillaborja kimutatta, hogy a szesz szennyezett, emberi fogyasztásra alkalmatlan. A 95 százalékos szeszen kívül színező és ízesítő anyagokat, illetve szűrő- és szivattyú-berendezéseket is találtak. Ezekkel a gépekkel a 30 hektoliter alapanyagból több mint kétszeres mennyiségű alkoholos italt lehetett volna előállítani.

- jelezte Kovács Dorina. Hozzátette, a NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának miskolci nyomozói költségvetési csalás és orgazdaság gyanúja miatt folytatnak nyomozást. A tetten ért elkövetőket gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. Egyikük előzetes letartóztatását, másikuk házi őrizetét rendelte el a Debreceni Járásbíróság. A jövedéki bírság mellett a bűncselekmény elkövetése miatt akár öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható az ügyben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: pecsma.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.