Pesti Srácok

Vona: "a Jobbik egyedül szeretne választást nyerni"

null

A Jobbik felkészült az ország kormányzására, és arra, hogy tisztességes, biztonságos, élhetőbb Magyarországot teremtsen – mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a budapesti jelöltbemutató sajtótájékoztatóján. Vona azt mondta: amíg a baloldali pártok lényegében egymást akarják leváltani, addig a Jobbik a kormányt, és vállalják politikai képviseletét mindenkinek, aki ezt akarja ma.

Értékelése szerint a társadalom többségének egybehangzó véleménye szerint az ország rossz irányba halad, az emberek többet érdemelnének, ezért nem lehet 2022-ig vagy tovább várni az elszámoltatással, a demokrácia helyreállításával és a gazdaság fejlődő pályára állításával.

Szerinte a Jobbik az elmúlt 5 évben végigment – a párt testületeiben ellenszavazat nélkül elfogadott – néppártosodási folyamaton, aminek a gyümölcseit szerinte most elkezdték leszedni. Vona Gábor testi-lelki-szellemi megújulást tart szükségesnek, amihez egy pedagógusvezetőt, egy orvos-vezetőt és egy sportvezetőt indítanak egyéni jelöltként a fővárosban:

Bardócz-Tódor András fizikatanárt a 2., Gyenes Gézát, a párt egészségpolitikusát a 12., Kovács Tamás volt kardvívót és szövetségi kapitányt a 4. választókerületben.

PestiSracok facebook image

Bardócz-Tódor András szerint az iskolák ma látszólag működnek, de sem a tanítás, sem a nevelés nem hatékony, egyre nehezebb a tanárok dolga, a gyerekek pedig túlterheltek. Azt mondta, az a célja, hogy ezek ellen tegyen. Gyenes Géza – aki 2010-től egy cikluson át már volt a Jobbik parlamenti képviselője – az egészségügy egész szerkezetének megváltoztatását, benne a társadalombiztosítási rendszer helyreállítását és az ellátó apparátus problémáinak megoldását sürgette. Kovács Tamás azt mondta: a Fidesz letért a keresztény útról. Céljai között a János kórház fejlesztését, a zöldterületek megőrzését nevezte meg, és azt mondta, vissza kell hozni a szakmaiságot a sportba, nem lehet tűrni, hogy „dilettáns politikusok” vezessenek szakágakat.

Vona Gábor kérdésre válaszolva megerősítette:

, és ha a parlamenti matematika megkívánja az együttműködést, akkor a mozgástere az új pártokig, az LMP-ig és a Momentumig, terjed ki. Egy másik kérdésre azt is elmondta:

ezért sikerként értékeli a folyamatot. A Jobbik elnöke az 1294 menekült befogadására vonatkozó kérdésre azt közölte: az ügyben a parlament rendkívüli ülésének összehívását javasolják, és kérik, a kormányfő napirend előtt számoljon be erről az ügyről.

Kérdezték az Állami Számvevőszék által kiszabott bírságról is, amiről azt mondta: az esetleges halasztásról egyelőre nem kaptak hivatalos értesítést, de önként nem fognak fizetni, mert törvénytelennek tartják az egész folyamatot. A gyűjtésből eddig befolyt pénz sorsát kedden vitatja meg a párt országos elnöksége.

MTI; Fotó: PS/HPGY

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.