Pesti Srácok

A vallomástétel megtagadására buzdítják Trumpot ügyvédei

A vallomástétel megtagadására buzdítják Trumpot ügyvédei

Donald Trump amerikai elnök több ügyvédje azt javasolja neki, hogy ne tegyen vallomást Robert Mueller különleges ügyésznek - jelentette hétfő este a The New York Times című napilap. Mueller volt FBI-igazgató irányítja azt a bizottságot, amelynek célja feltárni, hogy Trump kampánystábja összejátszott-e a választásokba beavatkozó Oroszországgal, illetve, hogy akadályozta-e Trump az igazságszolgáltatást.

John Dowd és Jay Sekulow fehér házi ügyvéd attól tart, hogy miután Trump hajlamos hamis és ellentmondásos állításokat tenni, kihallgatása esetén veszélybe kerülhet, a nyomozók eljárást indíthatnak ellene hamis tanúzásért - írta a lap négy meg nem nevezett tisztségviselőt idézve. Trump januárban úgy nyilatkozott, hogy hajlandó eskü alatt tanúskodni Muellernek, sőt, mihamarabb örömmel megteszi ezt. Viszont ha visszautasítja, hogy tanúskodjon, akkor Mueller beidézheti egy nagyesküdtszék elé - jegyezte meg az újság. Dowd és Sekulow ez ellen úgy érvelnek: nem biztos, hogy Mueller beidézné az elnököt, mert az egy nagyon hosszú bírósági perhez vezethetne, és végül a legfelsőbb bíróságnak kellene dönteni az ügyben, amelyet Mueller könnyen elveszthetne. Ty Cobb ügyvéd azonban, akinek azzal kell foglalkoznia a Fehér Házban, hogy a kormány hogyan reagáljon az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálat eredményeire, azt mondja: az elnöknek együtt kell működnie Muellerrel. A The New York Times másfél héttel ezelőtt azt írta:

Egy héttel ezelőtt pedig a dél-karolinai Lindsey Graham és Maine állam szenátora, Susan Collins azt javasolta, hogy Mueller vizsgálja ki: az elnök valóban megpróbálta-e őt meneszteni tavaly júniusban. Graham emellett azt is támogatja: törvény szülessen arról, hogy Muellert ne lehessen jogalap nélkül felmenteni posztjáról. Szerinte Mueller állása nincs közvetlen veszélyben, mert elmozdításáért az elnöknek valószínűleg magas politikai árat kellene fizetnie. Trump tagadja, hogy meneszteni akarta Muellert. Az elnök pénteken hagyta jóvá a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tevékenységéről készült, s az FBI-t az elnökkel szembeni elfogultsággal vádoló republikánus párti feljegyzés nyilvánosságra hozatalát. Az igazságügyi minisztérium, az FBI és demokrata párti politikusok ezt hevesen ellenezték, arra hivatkozva, hogy a feljegyzés lényeges adatokat nem tartalmaz, félrevezeti az amerikai közvéleményt és veszélybe sodorja az amerikai nemzet biztonságát is, célja pedig az igazságügyi tárca miniszterhelyettesének, Rod Rosensteinnak a lejáratása és végső soron Mueller ellehetetlenítése. A hírszerzési bizottság republikánus politikusai viszont azzal érveltek, hogy feltáró munkájuk során "komoly mulasztásokra" bukkantak, amelyekről tájékoztatni kell a közvéleményt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTi, fotó: yahoo.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.