Pesti Srácok

Az ENSZ üdvözli és minden tagállamára rákényszerítené a globális migrációt

Az ENSZ üdvözli és minden tagállamára rákényszerítené a globális migrációt

Az Alapjogokért Központ kutatása szerint beigazolódtak a korábbi félelmek, mert az ENSZ úgy gondolja, a migráció valamennyi formája feltartóztathatatlan, de pozitív folyamat, ezért a migránsokat informálni, a folyamatot pedig tervezni és „menedzselni” szükséges.

A központ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint hiába különül el egymástól formálisan a globális migrációs paktum tervezetében a menekültekre és a migránsokra vonatkozó szöveg, egységes vezérlő elvük továbbra is a bevándorlók különböző kategóriáinak összemosása, az illegális migráció legalizációja, sőt megszervezése a migránsok számára. A tervezetekben az Alapjogokért Központ értelmezése szerint több helyütt is hangsúlyos szerepet kapnak a nyílt társadalom eszméi: a szöveg minden eljárás során feltételezi a genderközpontúságot és „kultúraérzékeny” egészségügyi szolgáltatás nyújtását irányozza elő a bevándorlók számára. A tervezet legkritikusabb elemének azt vélik, hogy lényegében ellehetetlenítené a hatékony nemzetállami intézkedéseket, mert célul fogalmazza meg a jogellenes határsértések dekriminalizálását és önkéntes alapra helyezné a visszaküldés-visszatérés ügyét.

Az ENSZ azonban nemcsak jogi értelemben könnyítené meg a bevándorlást, hanem – fogalmazott az Alapjogokért Központ – szinte „fizikailag is kikövezné” az utat a migránsok előtt azzal, hogy a főbb migrációs útvonalakon fekvő országoknak olyan „állomásokat” kellene létrehozniuk, ahol a bevándorlók egyablakos ügyintézés keretei között kaphatnának fizikai és jogi segítséget is a célországokba történő eljutáshoz.

A globális migrációs paktum tárgyalása február 20-án kezdődik, a végleges szöveget pedig december 10-11-én egy Marokkóban tartandó kormányközi konferencián fogadnák el az ENSZ tagállamai. Az Alapjogokért Központ elemzésében felhívta a figyelmet arra, hogy a közgyűlésben jelentős többségben vannak a migráció szempontjából kibocsájtó országok, ezért elemi érdekük a bevándorlási szabályok globális liberalizációja. Éppen ezért a központ állásfoglalása szerint bizonytalan, hogy tárgyalásos úton lehetséges-e változtatni az egyoldalúan bevándorlásbarát koncepción.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.