Pesti Srácok

Egy bányatónál mászkált "VV Fanni" gyilkosa

Egy bányatónál mászkált "VV Fanni" gyilkosa

A Blikk úgy értesült, hogy a Novozánszki Fanni meggyilkolásával gyanúsított, pillanatnyilag előzetes letartóztatásban lévő férfi egy kamerafelvétel tanúsága szerint több mint fél órát töltött el Szalkszentmártonban a bányatavaknál. A férfi tavaly novemberben eszméletlen állapotban cipelte le Fannit a luxusalbérletéből és tette az autójába. Ezután a férfi szinte az egész országot beautózta, és eddig nem ismert, hol szabadult meg a testtől, amely a mai napig nem került elő.

A Blikk úgy tudja, a bizarr út egyik állomása volt a Szalkszentmárton elhagyatott részén lévő bányatavak egyike, ahol értesüléseink szerint a kamera rögzítette a férfi jelenlétét. A gyanúsított – aki információink szerint több mint félórát töltött ezen a területen – számára nagy valószínűséggel nem volt ismeretlen ez a terület, dunaújvárosi lakhelyétől mind­össze húszpercnyi autóútra fekszik, és – szülővárosának Duna-parti részével ellentétben – szinte teljesen kihalt, senki által nem háborgatott vidék, főleg nem egy téli éjszakán.

A lap úgy értesült, a rendőrség a bányatavak átkutatása során nem járt eredménnyel, ám a tavaktól egy rövid autóút vezet csupán a régi dunai kompkikötőhöz. Ez a rész már nincs bekamerázva, és maga a kikötő is ideális helyszín lehet egy test eltüntetésére, hiszen autóval szinte néhány lépésre a víztől meg lehet állni.

A korábban a ValóVilágban szereplő Novozánszki Fanni 2017. november 20-án tűnt el budapesti albérletéből. A lakópark kamerafelvételeinek tanúsága szerint a lány testét a később gyanúsítottá váló férfi hozta le a lakásból és tette be bérelt autójába, amelyben a Blikk szerint vért, pajszert és kötelet is találtak. A gyilkossággal gyanúsított férfi három hónapja előzetes letartóztatásban van, a gyilkosság elkövetését nem ismeri el.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.