Pesti Srácok

Fekete-Győr szívesen találkozik Szél Bernadettel

Fekete-Győr szívesen találkozik Szél Bernadettel
FEKETE-GYŐR ANDRÁS PÁRIZS, BERLIN ÉS BRÜSSZEL UTÁN A BELVÁROSBAN IS BE VAN ANNYIRA ÁGYAZVA, HOGY HÁROM HÓNAPIG AKÁR KÉPVISELŐ-GYAKORNOKOSKODNA IS, AMIBŐL MEGINT ÖSSZEJÖHET PÁR ÉVNYI MEGTAKARÍTÁSA. FOTÓ: HORVÁTH PÉTER GYULA/PS

Szívesen találkozik Szél Bernadettel Fekete-Győr András, de a legfontosabbnak most azt tartja, hogy minél több kiábrándult szavazót győzzenek meg a választás fontosságáról – adott ki közleményt a párt elnöke.

Mindezt arra reagálva, hogy kiderült, az LMP megkereste a Momentumot egy esetleges választási együttműködés kérdésében. A Momentum nyitott a pártok közti párbeszédre, de elsősorban a választókra kívánunk koncentrálni – írta Fekete-Győr András a frissen kiadott közleményében, és nem erősítette meg, de nem is cáfolta azokat a szándékokat, hogy részt vennének-e az LMP-vel bármilyen választási együttműködésben, esetleg tárgyalnának-e erről. Bár nem zárkózott el tőle, a legfontosabbnak mégis azt tartja, hogy minél több fiatalt szólítsanak meg, akiket a politika eddig nem képviselt, fontosnak tartja, hogy ezek a fiatalok az urnák elé járuljanak és leadják szavazataikat. Utóbbi apropója az az Európai Bizottság néhány hete közzétett felmérése, miszerint a magyar fiatalok aktivitása elmarad az EU-s átlagtól.

Az LMP a Momentumon keresztül szólítaná meg a fiatalokat

A Magyar Nemzet még szerda reggel szellőztette meg, hogy az LMP tapogatózni kezdett a Momentum háza táján. Később Ferenczi István az atv.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy azt szeretnék, ha a két párt tárgyalódelegációja „leüljön és beszéljen, melyikünk hogy látja a helyzetet és milyen együttműködésre lenne lehetőség”. Majd hozzátette: Szél Bernadett, az LMP társelnöke hivatalos levelet küldött Fekete-Győr Andrásnak, a Momentum elnökének.

PestiSracok facebook image

Forrás: atv.hu, fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.