Pesti Srácok

Heten kaptak az idén Corvin-láncot

Heten kaptak az idén Corvin-láncot

A magyar kultúra és tudomány hét kiemelkedő képviselője kapta meg a Corvin-láncot hétfőn, ezzel tizennégy tagúra bővült a korábban hét tagból álló testület. A Corvin-kitüntetéseket Horthy Miklós kormányzó alapította Magyarország mecénás királyának, Hunyadi Mátyásnak az emlékére 1930. október 11-én. A Corvin-láncokat, -koszorúkat és -díszjelvényeket először – Mátyás király születésnapjának tiszteletére – 1931 februárjában adta át a kormányzó. A két világháború közötti időszakban a legnagyobb állami kitüntetésnek számított a tudósoknak, íróknak, művészeknek járó jutalom.

1930 és 1942 között huszonhárman kaptak Corvin-láncot, kitüntetésben részesült többek között Berzeviczy Albert történettudós, Dohnányi Ernő zeneszerző, Herczeg Ferenc író, Hubay Jenő zeneszerző, gróf Klebelsberg Kunó kultúrpolitikus, báró Korányi Sándor orvostudós, Ravasz László református püspök, gróf Teleki Pál földrajztudós, báró Wlassics Gyula jogtudós, valamint Zala György szobrászművész. Az utolsó Corvin-láncot Schütz Antal hittudós, piarista szerzetes kapta 1942-ben. A Corvin-lánc díjat az első Orbán-kormány idején honosították újra, majd a 2002-es kormányváltás után az adományozás szünetelt, ezt a 2010-ben hivatalba lépett második Orbán-kormány élesztette újra. A Corvin-lánc-testület újabb tagjai között van hétfőtől Huszti Péter Kossuth-díjas színművész, a nemzet művésze, Maróth Miklós Széchenyi-díjas orientalista, akadémikus, Martonyi János Széchenyi-díjas jogász, korábbi külügyminiszter, Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrász, a nemzet művésze, Radda György biokémikus, az MTA tiszteleti tagja, Ritoók Zsigmond Széchenyi-díjas klasszika-filológus, akadémikus és Sótonyi Péter Széchenyi-díjas orvos, akadémikus.

Forrás: MTI Fotó: Híradó.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.