Pesti Srácok

Kiírták a közbeszerzést a 3-as metró középső és déli szakaszának felújítására

null

Kiírta a közbeszerzési eljárást a BKV a 3-as metró középső (Lehel tér-Nagyvárad tér) és déli (Nagyvárad tér-Kőbánya-Kispest) szakaszán felújítására, a dokumentumok az európai közbeszerzési értesítőben jelentek meg kedden.

A dokumentáció szerint a pályázatokat március 6-áig kell beadnia a jelentkezőknek, a beruházást 16 hónap alatt kell végrehajtani, de a szerződés meghosszabbítható. Becsült árat a BKV nem tüntetett fel. A 3-as metró felújítása ősszel kezdődött meg, november 4-étől emiatt az északi szakaszon, a Lehel tér és Újpest-központ között pótlóbuszok közlekednek egész nap. Tarlós István főpolgármester január végén arról számolt be, hogy várhatóan decemberben kezdődhet el a szakasz felújított alagútjának és állomásainak műszaki átadás-átvételi eljárása. A vonal északi szakaszán folyamatosan bontják a jobb oldali vágányokat, az ideiglenesen megmaradó másikon zajlanak az építkezéssel összefüggő szállítások. Az állomások felújításáról szólva azt közölte, hogy folynak az akadálymentesítést szolgáló liftek építését megelőző közműkiváltások, a burkolatok, lépcsők, kábelek bontása, a transzformátorok, szellőzőberendezések kiszállítása.

- jelezte.

Forrás: MTI; fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.